Hét kérdés, hét válasz sorozatunkban másodikként Szintai-Molnár Péter felel Bán-Horváth Veronika kérdéseire.
The Coward - theatrical performance premiere
On October 23, 2022, the Itt és Most Társulat will present a new theater performance. The play Imre Sarkadi: The coward c. based on his short novel, directed by Nándor Varju with the participation of Péter Szintai-Molnár. Starring Anna Janó and Tibor Boda are visible.
BHV: A plakáton a rendező munkatársaként szerepel a neved, de úgy emlékszem, néhány pandémiával és világválsággal ezelőtt technikusként indultál, aztán asszisztensként definiáltátok a szerepkörödet. Végül, ahogy ez kisköltségvetésű független előadásoknál lenni szokott, gyakorlatilag mindenesként segítetted az előadás létrehozását. Mi voltak a próbafolyamat során keletkező feladataid?
SZMP: Az ilyen helyzeteken én mindig jól szórakozom, ráadásul egyszerre töltenek fel, és aktivizálják az összes problémamegoldó algoritmust, vagy kreatív erőt bennem. Néha talán túl erősen is, szóval szóltam is Nándinak, hogy szóljon rám, ha esetleg elkezdek rendezni. Valahogy úgy alakult, hogy a profi reklámok és filmek mellett sok kisköltségvetésű előadásban és filmben működtem már közre ilyen-olyan pozíciókban, szóval nem volt ismeretlen a terep. Annyi talán most kényelmesebb, hogy a végén nekem nem kell játszanom, vagy énekelnem, esetleg prezentálnom az ügyfélnek, elég “csak” jó időben adnom a fényeket vagy a hangot. A próbafolyamatba eredetileg technikusként csöppentem be, aztán lettem picit súgó, rendezőasszisztens, kellékes, zenei akármi, dramaturg, jóbarát, amolyan klasszikus mindenes.
BHV: Feltételezem, hogy Nándi a felkéréssel együtt a szövegkönyvet, esetleg a kisregényt is kezedbe adta. Mi vonzott ebben a munkában, miért mondtál igent a felkérésre?
SZMP: Nem ismertem ezt a művet, Sarkaditól is csak az Oszlopos Simeont, az volt kötelező még valahol a gimiben, drámatagozaton. Nem kaptam meg a szövegkönyvet, vagy csak pár nappal a próbák előtt, mert valahogy úgy voltunk vele, hogy majd megyek az első technikai próbára. Megnézem hol tart a folyamat, és akkor majd kitaláljuk a világítást, meg a hangokat. Szóval először élesben, már félig a színpadra állítva találkoztam az anyaggal, majd aznap gyorsan pótoltam, és elolvastam az egészet. Eléggé analizáló típus vagyok, szóval érdekelt a kisregény, és a Szabó Ervin Könyvtár melletti kis könyves könyves szekérnél találtam is egy példányt. Az eredeti szöveg abban segíti ilyenkor a munkát, hogy azok a színek, amik esetleg a színpadi változatból kimaradnak, vissza tudjanak köszönni, akár egy hangban, vagy egy képben a falon. Hogy miért mondtam igent? Mert egy ilyen feladatra csak igen, és-t lehet mondani…
BHV: Bár az Itt és Most Társulat jelentette a háttérországot, gyakorlatilag egy négyfős alkotócsoportként vágtatok bele az előadás létrehozásába. Mi volt a munkamódszeretek?
SZMP: Az enyém a csöndes megfigyelés… kellett volna, hogy legyen, ehelyett fejest ugrottam a darabba. Anna és Tibi szövegfókuszúan, de egyfajta imprós lazasággal próbáltak Nándival. Amikor kellett értelmeztük, rágtuk még a mondatokat, néha egészen a pszichológiai mélységekig. Én pedig elkezdtem zenéket kutatni, majd a következő próbán már ajánlatokat adni egy-egy jelenethez. A legfontosabb munkamódszer viszont a jelenlét és az egymásra való odafigyelés volt.
BHV: Rendezett színházi előadást alkottatok, mégis úgy fogalmaztál egy korábbi beszélgetésünk során, hogy az improvizáció szemléletmódja jellemezte a próbafolyamatot. Hogy érted ezt pontosan, miben látod a kapcsolódást az improvizációs színházzal?
SZMP: Leginkább abban látom a kapcsolódást, hogy nem egy túl szigorú rendezői koncepció került a színpadra, hanem Nándi teret adott a közös alkotás, közös gondolkodás és a kísérletezés erejének. Pontosan tudta, hogy mit akar elmondani (vagy mit nem), milyen érzéseket szeretne kelteni, de megengedő volt abban, hogy Anna és Tibi keresgéljenek, játszanak a megszólalásokkal, tempóval, térrel. Filmben, reklámban, de a klasszikus színházban is gyakran kell úgy dolgoznunk, hogy egy storyboard alapján képről képre azt forgatjuk le, az kerül színpadra, ami egy ki lett találva, vagy a rendező aprólékos, konkrét elképzelésekkel jön, amikhez mindenáron ragaszkodik. Szerencsére a miénk sokkal intimebb közeg, mindenki jobban be is vonódik ettől a folyamatba.
BHV: Az imprószínházi jelenlétedre – legyen az műsorvezetői, technikusi, játszói feladat – hogyan hat vissza A gyáva c. előadás elkészítése?
SZMP: Mindig nagyon inspiráló rendezett előadást készíteni. Van idő olyan apróságokon csiszolni, mint egy hangsúly, egy mozgás, vagy egy fényváltás, amit az impró jelenidejűsége nem enged meg. De végső soron amikor improvizálunk, akkor is nagyon szeretünk a klasszikus színház igényességével, dramaturgiai hatásaival dolgozni. Amit a Gyávából magammal viszek, az leginkább az az igény, hogy dolgozzunk többet kész szövegekkel is. Tudjunk elmélyülni az anyagban, illetve hogy – bár a színházi este élménye mindig egyszeri és megismételhetetlen – mégis tudjunk egy-egy előadást több embernek megmutatni.
BHV: A színházi munkáknál számomra az egyik legizgalmasabb téma az alkotók személyes viszonya az anyaghoz, amiben elmerülnek. A kisregényt ugyan nem te választottad, de az a tapasztalatom, hogy az intenzív figyelem már önmagában is gyakran aha-élményeket teremt, vagy kérdéseket vet fel. Hogyan hatott a belső világodra a mű és a próbafolyamat?
SZMP: Beleengedni magunkat egy kreatív munka flowjába mindig terápiás, jóleső érzés. Engem ez a próbafolyamat kirángatott egy nyár végi, kissé nehézkesebb időszakból. A mű? Éva karakterét úgy érzem, nagyon jól ismerem, hogy úgy mondjam, volt szerencsém a való életben is Évákhoz. Ráadásul több irodalmi és filmes referenciapont is van a Sirály Nyinájától Anna Karenyinán át Ulpius Éván keresztül egészen a Szibériai Borbély Jane-jéig. És a férfiak, akik körülrajongják Évát: a Tiborok, Pisták, Bencék, Tamások, Péterek, Zoltánok… őket szintén jól ismerem, hiszen bennem is ott lakoznak. Szívesen leírnám a saját aha-élményeimet, csak azzal attól félek, a nézőkét venném el, vagy egy olyan olvasatát mutatnám meg a szövegnek, ami bennem történt meg, és nem hagynám, hogy hasson rájuk szabadon az előadás. Már nagyon várom az előadás premierjét!
BHV: What is your favorite line from the show?
SZMP: Az igazi kedvencemet Nándi már elhappolta a vele készült interjúban. A másik: “Táncoljunk, mert ez az egyetlen mód, hogy magát el ne vihessék tőlem!”
A moment from the Here and Now Társulat "The Coward" performance. The picture shows Anna Janó and Tibor Boda.
The performance is a National cultural Fund was created with the support of
Ticket exchange: https://ittesmosttarsulat.jegy.hu/program/a-gyava-140294/883988
The permission of Imre Sarkadi's heirs was mediated by HOFRA Kft.
Thank you for the conversation Péter Szintai-Molnár to my colleague.
