2. rész
Our addictions című előadásunk szakértő vendége Gábor Krisztu addiktológiai konzultáns. Az interjú első része az előző blogbejegyzésben olvasható: https://ittesmosttarsulat.hu/2024/11/18/krisztu-gabor-addiktologiai-konzultanst-bloginterju/
BT: Milyen stratégiákat alkalmaztál a tiszta élet fenntartásához?
KG: Az őszinteséget, hiszen kivel vagy őszinte, ha nem saját magaddal? Ha önmagamnak nem hazudok, akkor másnak sem fogok hazudni. Ha hazudok és közben tiszta életet élek, az nagyon zavar engem. Inkább nem megyek bele olyan szituációkba, ahol nem kellene igazat mondanom.
Nekem az absztinencia nem azt jelenti, hogy nem használok szert, hanem egy józan gondolkodást is ad. Sokat segít az önreflexió, magammal sokat foglalkozok. Ki is vagyok én, ha tetszik valami miért tetszik, illetve miért nem tetszik. Egy gyakorlat segítségével objektívan tudok magamra tekinteni és ez szoktam is alkalmazni helyzetekben. Az egyetemen is tanultam a reflektivitásról, és például a tapasztalati tudás és az elméleti tudás nem azonos szinten van. Arra törekszem, hogy minél közelebb kerüljön az egyik a másikhoz. Az objektív önértékelésre törekszem, hogy érzelmektől mentesen lássam magam.
BT: Mit tanácsolnál azoknak, akik még tagadásban vannak?
KG: Ne halogassák a segítségkérést. Nem ciki segítséget kérni! Az emberek gyakran féltik a szerethetőségüket, a státuszukat, és nem akarnak kilépni a megszokott állapotukból. Maguktól nem fog sikerülni, főleg ha tagadásban vannak. A segítségkérést kell gyakorolni, mert ha szert tudunk venni segítséggel, akkor abban is kérjünk segítséget, hogy próbáljanak megmenteni.
BT: Hogyan befolyásolta a sportolói múltad a felépülési folyamatot?
KG: A sportból hozott keretek és időbeosztások segítettek megtartani a fegyelmet.
BT: Mik a legfontosabb eszközök, amiket a klienseidnek ajánlasz a visszaesés elkerüléséhez?
KG: Mivel minden ember egyedi, ezért mindig személyre szabom a terápiát. Megnézem milyen szakaszban tart a függősége és saját magát mennyire gondolja függőnek. Megkérdezem miért most, mi a rövid távú célja, az egy éves célja, mi a terve fél év múlva. Az objektivitást, az őszinteséget, a nyitottságot és a hajlandóságot tartom a legfontosabb alapelveknek, és ezeket kérem tőlük.
BT: Ha jól értem, a segítségkérés nem ér véget a folyamat elején, hanem később is előjöhet, amikor a szerhasználó érzi, hogy újra baj van. Fontos, hogy ilyenkor is merjen segítséget kérni, igaz?
KG: Pontosan. A szakmánkban gyakran mondják, hogy egy megcsúszás a gyógyulás része. Én ezt nem minden esetben osztom. Úgy gondolom, hogy ha valaki valóban fel akar épülni, akkor nem szükséges feltétlenül visszaesnie. Visszaesés leginkább akkor fordul elő, ha az illető nem volt teljesen őszinte önmagával vagy a terapeutájával, és nem mondott ki mindent, ami még nyomasztotta őt. Az őszinte önvizsgálat kulcsfontosságú a visszaesés elkerüléséhez.
BT: Hogyan tudják a családtagok a legjobban támogatni szeretteiket a felépülés során?
Amikor egy függő bemegy egy intézménybe, vagy egy szakmai segítőhöz, elkezd változni. Ő változik, a környezet nem. Vannak hozzátartozói csoportok, ahol arról beszélünk, hogy a család hogyan fogja tudni befogadni azt az embert, akit ők egy másik szemmel látnak. Ez nyilván nehéz, de önmagában nem elég, ha csak a függő változik; a családnak is szükséges alkalmazkodnia, nyitottabbá és elfogadóbbá válnia.
BT: Mi történik akkor, ha valaki nem érzi jól magát a családjában vagy a környezetében, és a menekülés útjaként a szerekhez nyúl? Mit tanácsolsz azoknak, akik ilyen helyzetben vannak?
KG: A rehabon nehezebb dolgunk van, mert ott inkább családi nyomásra jönnek be a fiatalok. A különböző terápiás módszerek segítik feldolgozni ezeket a megéléseket. Én egy ideig szoktam hagyni, hogy a kliens hibáztassa a családját. Azonban ahogy haladunk előre a terápiában, eljön az a pont, amikor már saját magával kell szembenéznie, és ezt is elfogadtatjuk vele. Amikor kikerül a rehabról és elindítja józan életét, mindig lesznek olyanok, akik vissza akarják húzni. Én mindig bízom abban, hogy előbb-utóbb az önsajnálatból, a mártír szerepből, más hibáztatásából ki tudom mozdítani az egyént. Amikor szerhasználó voltam, tudtam, hogy mindenért lehet inni és drogozni, viszont ez nem kötelező.
BT: Tapasztalataid szerint mik az első lépések, amelyeket valakinek meg kell tennie, ha elindul a felépülés útján?
KG: Amikor konzultációra jönnek hozzám, sosem kérem azt, hogy mától teljesen hagyjanak fel az ivással. Ehelyett arra biztatom őket, hogy minél kevesebb legyen. Kérek tőlük egy komolyabb család vagy múlt bemutatás, ahol olyan érzelmeket hozok elő belőlük, amelyek feldolgozása során ráébredhetnek: nem szükséges az ital vagy a szer a megküzdéshez. A beszélgetések során gyakorlatokat építek be, amelyek fokozatosan „leülepednek” bennük.
Előbb-utóbb, ha valaki igazán akarja, képes elengedni a szereket.
A rehabon fázisok vannak a beérkezéstől számítva, amiket teljesíteni kell a résztvevőknek. Különböző kompetenciákat kell vizsga keretein belül felmondani. Amikor bekerülnek a gyakorló szakaszba, fokozatosan kezdjük őket visszaintegrálni a külvilágba. Például, egy három órás kimenő előtt részletes tervet kell készíteniük, amit leírnak, bemutatnak a közösség előtt, majd jóváhagyatnak. Ugyanez vonatkozik a hosszabb távollétekre is. Egy 72 órás kimenő esetében, ha minden előírást betartanak, és a tervek szerint járnak el, akkor néhány héten belül elhagyhatják a rehabot.
Azoknál a klienseknél, akik ugyanabba a környezetbe térnek vissza, ahonnan érkeztek, mindig van bennünk némi aggodalom, de bízunk abban, hogy képesek alkalmazni azokat a készségeket, amelyeket a rehabilitáció alatt tanultak. Amikor kiköltöznek, tudják, hogy bármikor visszatérhetnek a rehabra, ha szükséges. Hetente több utógondozó csoportot is tartunk, ahol más felépülőkkel találkozhatnak, és megoszthatják érzéseiket, problémáikat. Gyakran tanácsolom, hogy ha lehetőségük van rá, ne térjenek vissza ugyanabba a környezetbe, hiszen ott minden emlékük a korábbi életükhöz köti őket.
BT: Melyek a fő különbségek a különböző függőségek (például drog, alkohol, viselkedési függőségek) között?
KG: Szerintem a függőségek között nincs különbség. Ha valamit kényszeresen csinálunk – legyen az bármilyen tevékenység vagy szer – az károsítja az egészséget. Az idő a kulcsfontosságú tényező: mikor mész tönkre vagy halsz bele.
BT: Miért veszel részt a Függőségeink előadás-sorozatban velünk?
KG: Nagyon szeretem a Függőségeink előadásokat veletek csinálni. Szórakoztató, sokat adtok, mint színészek. Azon túl, hogy szeretek szakérteni, szakmailag izgalmas kihívás az improvizáció.Mivel nincs előre megírt forgatókönyv, nem tudom, mi lesz egy jelenet vége és ehhez nekem szakmailag mindig hozzá kell tudnom szólni. Emellett az előadás üzenete is nagyon fontos számomra. A színészek életszagú, életszerű szituációkat játszanak el, és a nézők olyan helyzeteket ismerhetnek meg, amelyekkel a való életben is találkozhatnak. Így, ha hasonló szituációba kerülnek, már lesz egy elképzelésük arról, hogyan lehet azokat megoldani.
Rendkívül fontosnak tartom, hogy a nézőket tájékoztassuk erről a témáról, akár szülőként, akár gyermekként ülnek a nézőtéren. Jó érzés, ha egy-egy nézőt meg tudunk fogni, és hozzásegíthetjük egy boldogabb és józanabb élethez.
BT: Köszönöm a válaszokat Krisztu Gábor addiktológiai konzultánsnak. Gábor honlapja: https://www.addiktator.hu/
KG: Köszönöm a kérdéseket!
Az interjú első része az előző blogbejegyzésben olvasható: https://ittesmosttarsulat.hu/2024/11/18/krisztu-gabor-addiktologiai-konzultanst-bloginterju/
Fotó: Oláh Gergely Máté