Előadások
A gyáva
Rendhagyó, rendezett színházi előadás az Itt és Most színpadán
Éva ma lett 30 éves. 10 éve férjnél van. Luxus életet él. Találkozik egy fiúval. A fiú fiatalabb nála. Szereti Évát. Talán Éva is beleszeret. Talán új életet kezdhet.
Talán, talán, talán… Sarkadi Imre azonos című kisregénye ezúttal rendezett formában, egy társulati tagunkkal és egy külsős színésszel kerül színpadra. Az imprós kívül szokásos játékterünktől is elszakadtunk, s kicsiny stábunk az Itt és Most Színház kávézójába álmodta bele ezt a máig modern történetet, amely leginkább a szerelemről szól… és a kapcsolatokról… és az identitás keresésről… és a döntéseink következményeiről… és, és, és
Mire épül az előadás?
Rendezett előadás
Az Itt és Most Társulat történetében első alkalommal játszunk olyan előadást, amelynek formanyelve eltér az imprótól. Varju Nándor, a darab színpadra alkalmazója és rendezője ezt a monologikus kisregényt két színésszel álmodta a kávézónk színpadára.
Intim tér
Mindenben nem rugaszkodtunk el az imprótól, igyekeztünk a rögtönzés személyességét, jelenidejűségét megtartani, s erre a legjobb eszköznek a térhasználatot, a játszók és a közönség testközelségét találtuk.
Beszélgetés
Az előadás örökké aktuális kérdéseket feszeget, ráadásul azon vagyunk, hogy a kérdések kérdések is maradjanak, ne mi mondjuk meg a tutit. Hogy mindenki kíváncsiságát kielégítve mehessen haza, az előadás után beszélgetésre várjuk a nézőket.
Élménybeszámoló egy korábbi előadásról:
Praktikus tudnivalók
- Ez alkalommal rendezett előadásra váltasz jegyet.
- Van szövegkönyve, ezzel együtt estéről estére piciket változhat az előadás.
- S ahogy nálunk mindig: a színpad a színészeké és közreműködőké – nézői széked biztonságából figyelheted, mi történik.
Helyszín
Itt és Most Közösségi Tér,
1092 Budapest,
Ráday utca 18.
Bejárat az Erkel utca 15. felől, a 12-es kapucsengőt keresd!
- Cím: A gyáva – monodramatikus játék két szájra
- Az előadás időtartama: 60 perc plusz beszélgetés
- Célcsoport: felnőttek
- Személyi feltételek: 2 színész, 1 rendező, 1 technikus
„Bocsánat, hogy csak most, de akkor megírom az értékelést, amit kitehettek bárhova. 🙂
Fantasztikusak voltatok! A család és a barátok azóta is áradoznak rólatok, hogy az ilyen élményajándékok a legjobbak és köszönik az estét. Még az is lehet, hogy lesz még pár ilyen felkérésetek. 🙂
Köszönöm, hogy minden vicces apróságot megjegyeztetek, hogy kedvesek és profik voltatok, hogy kedveskedtetek Fanni kedvenc ételeivel. Köszönjük a sok Harry Pottert és Rozsomákot, a sok interaktivitást és mosolyt. Menni fogunk előadásra is! Nem szabadultok meg tőlünk."
Barna Judit
születésnap szervező