Előadások
MesélŐk
Zenés improvizációs színházi előadás gyerekeknek és felnőtteknek
Kíváncsi vagy egy olyan mesére, amiben a szereplőket te találod ki, és te alakíthatod a történetet? Mi eljátsszuk neked!
Királyfik, királylányok, boszorkányok, manók, sárkányok, beszélő állatok, trollok vagy akár a koponyányi monyók is felbukkanhat az előadásban. Mi sem tudjuk, milyen hősök kerülnek elő, hiszen a színpadon minden Itt és Most történik!
Mire épül az előadás?
Várunk szeretettel minden kis- és nagyiskolást és szüleiket egy különleges improvizációs élményre, ahol a gyerekek ötleteiből szövünk történetet, de a felnőttek sem maradnak móka és kacagás nélkül. Szórakoztató családi program minden generációnak.


Több, mint mese
A Mesélők a közönség bevonásával, annak aktív részvételével megalkotott improvizált előadás, melyben a drámapedagógia és a mesepszichológia adják a módszertani alapokat, ugyanakkor remek családi élmény is.

Interakció
Fikciós helyzetünkben egy elveszett mese nyomába eredünk. A nézők, akik egyúttal résztvevők is, varázstárgyakat, csodálatos tulajdonságokat adnak a színészeknek, segítik a hőst, hogy véghez vigye küldetését.

Fantázia
Díszletet nem használunk, a fénytechnika, valamint az élőzenei kíséret festi fel a különböző helyszíneket: Hoppál ”Basspoetry” Mihály vagy Czutor Zoltán zenével és hangeffektekkel teszi teljessé a befogadói élményt.
Közelgő előadások
Praktikus tudnivalók
Ha nem jártál még improvizációs előadáson:
- Igen, ez valóban egy olyan előadás, aminek se a műfaja, se a története nincs előre meghatározva.
- Nincs szövegkönyv, nem próbáltunk be előre jeleneteket, viszont sokat tréningezünk, hogy bátran mondjunk igent az ismeretlenre.
- A színpad a színészeké és közreműködőké – nézői széked biztonságából figyelheted, mi történik.
Helyszín
Itt és Most Közösségi Tér,
1092 Budapest,
Ráday utca 18.
Bejárat az Erkel utca 15. felől, a 12-es kapucsengőt keresd!
VAGY
Előzetes egyeztetés alapján bármely budapesti vagy vidéki helyszín.
Általános információk
- Cím: Mesélők – zenés improvizációs színházi előadás gyerekeknek és felnőtteknek
- Az előadás időtartama: 45-60 perc
- Célcsoport: 4-12 éves gyerekek
- Személyi feltételek: egy játékmester, egy zenész, négy színész, egy technikus
Hírlevél
Ügyfél vélemények
Rólunk mondták
A tavalyi évben megrendezett, nyári, SZABAD A P-ART! rendezvényünkön óriási közönségsikert aratva lépett fel az Itt és Most Társulat. Úgy vélem, hogy egy igen tehetséges, jól összeszokott társulat előadását volt szerencsénk megnézni, egy olyan társulatét, akiknél valóban nincs két egyforma előadás, akik hetente, naponta képesek megújulni, rendkívül kreatívan és játékosan megmutatva mindennapjainkat, emberi szokásainkat, hibáinkat, és az élet édes-kesernyés, csodálatos létét komikusan megelevenítve.
Rita
SZABAD A P-ART!
Az első fellépésük után egyértelmű volt, hogy újra őket kérjük fel a tervezett gyerekszínházi előadásunkra, és ismét jól döntöttünk. Az Itt és Most Társulat tagjai fergeteges, vidám, ötletes előadást rögtönöztek, bevonva a gyerekeket és felnőtteket is a produkcióba. Mivel mindenki remekül érezte magát, hamar elröppent az idő, a másfél órás előadást rövidnek éreztük. Elfogulatlanságunkat bizonyítja, hogy a jelenlévőktől is kaptunk köszönő leveleket, pozitív visszajelzéseket. Csak ajánlani tudjuk bárkinek ezt a tehetséges csapatot!
Juli, J+H Kft.
Gregersen Art Point