2024. október 22-én új színházi előadást mutat be az Itt és Most Társulat Lélekvesztő címmel. A darabot Sarkadi Imre: Viharban c. kisregénye nyomán Boda Tibor rendezte, főszerepben Varju Nándor és Boda Tibor láthatóak. Varju Nándort kérdezte Bernát Imola Tímea a Lélekvesztő színházi előadás kapcsán.
Miért esett a választásod Sarkadi Viharban c. kisregényére?
VN: Régóta ismerem Sarkadi Imre munkásságát és műveit, és főleg a kisregényei azok, amelyek közel állnak hozzám. Két évvel ezelőtt, amikor bemutattuk A gyávát (Sarkadi Imre A gyáva c. kisregényéből Nándi rendezett előadást), a pályázatot úgy írtuk meg, hogy a két kisregény színpadi változatait egyszerre mutatjuk be. A gyáva egy női, a Viharban pedig egy férfi történet. Úgy alakult, hogy a pályázati lehetőségek végett akkor csak A gyávát csináltuk meg. Aztán a Nemzeti Kulturális Alap újabb pályázatot írt ki, pályáztunk, nyertünk és a Viharbant is elő tudtuk venni.
Szerintem Sarkadi nagyon izgalmas, egyben kevéssé ismert magyar író.
A színpadi adaptáció az teljesen más élmény, mint az olvasás. Van egy olyan feltevésem, hogy amikor az ember előveszi ezeket a kevéssé ismert műveket, még úgy is kinyitja a közönség érdeklődését az aktuális szerző felé, ha jelentősen hozzá kell nyúlni a szöveghez, hogy színpadra vihető legyen.
Mi vonzott a Viharban című mű feldolgozásában?
VN: Sarkadinak nagyon sorsszerűek a munkái. Minden ami történik bennük, az olyan, mintha nem történhetett volna máshogy. Engem foglalkoztat ez az eleve elrendeltség, hogy minden okkal történik velünk, és megvan a maga jelentősége.
Az is kérdés volt számomra, hogy mi van akkor, ha nekem tetszik valami, közel áll a szívemhez, és azt odaadom valaki másnak, hogy ő mit gondol róla. Jelen esetben Boda Tiborról van szó, aki mint dramaturg, író és rendező került bele ebbe a munkafolyamatba.
Mi segítette ennek az alkotói folyamatnak megvalósulását?
VN: A munkafolyamat megvalósulásához egyrészről szükség volt az anyagi háttérre, amit a Nemzeti Kulturális Alapnak köszönhetünk, illetve sok embernek a munkájára, akik a pályázat beadásában segítettek és most szemmel követik, hogy hol tart a folyamat. A már említett Boda Tibi mellett dolgoztak velünk más alkotók: Szőllősi Dániel, aki a zenéért felel, Balla Anett rendezőasszisztens és Bernát Imola Tímea szintén közreműködtek abban, hogy az előadás színpadra tudjon kerülni.
Jelenleg az Itt és Most Társulat tagja vagy, legfőképpen improvizációs színházi előadásokban játszol. Mióta foglalkozol színészettel, illetve improvizációval?
VN: Magát a színjátszást 1991-ben kezdtem, 11-12 évesen még az általános iskolában, ahol volt egy gyerekszínjátszó csoportunk. Később én magam is vezettem színjátszó köröket, így már nagyon sok éve az életem része a színpad, a hagyományos színház. Az impró pedig egész konkrétan 2008-hoz köthető. Természetesen gyerekszínjátszós korunkban is improvizáltunk, csak teljesen más céllal és tudatossággal, mint ahogy azt csinálom 2008 óta. Akkortájt voltam Németországban, ahol láttam egy rövid formátumú improvizációs előadást és azt gondoltam, hogy ezt mi is meg tudjuk csinálni Magyarországon.
Tisztában voltam vele, hogy létezik ilyesmi itthon is.
Akkoriban a Momentán Társulat tagjai voltak, akik impróztak rendszeresen. A tv-ben a Beugró is erre az időszalra datálható. Gondoltam, hogy ezt meg tudjuk csinálni mi is Győrben. Belekezdtünk és hamar rájöttünk, hogy nagyon sok minden van még a rövid forma előadásokon túl. Elkezdtünk hosszú forma előadásokban gondolkodni, sorozat-imprószínházat is csináltunk. A győri társulatnak 2008-2015 voltam aktív tagja, utána 1,5 évet a Fórum Társulat imprós csapatában töltöttem, 2018 tavaszától pedig az Itt és Most Társulatnak vagyok tagja.
Inkább színésznek vagy imprószínésznek tartod magad?
VN.: Az hiszem, hogy ennyire nem válik ez nálam. A kettő nehezen létezik egymás nélkül. Az utóbbi időben inkább az imprót használom. A pályám során többnyire határhelyzetekben voltam, határterületeket próbáltam ki. Drámapedagógusként, színházi nevelési szakemberként, diákszínjátszásban vagy az egyetemi felnőtt színjátszásban mindig olyan dolgokat kerestem, ami elütött a hagyományostól. Olyannyira, hogy a klasszikus kőszínházi feladatok tulajdonképpen elkerültek. Inkább utazó előadásokban játszottam, amiknek szinte mindig volt valamilyen hozzáadott értéke, pedagógiai, nevelési célzattal. Az elmúlt tizenpár év javarészt az impróról szólt, és itt is van mindig egyfajta plusz, akár a nézők edukálása, akár olyan témák körüljárása, ami izgalmas lehet számukra. Erre az impró sokszor, sokféle képpen ad lehetőséget. Ahogy arra is, hogy párbeszéd alakuljon ki a nézők és az alkotók között. Ha ez a két választási lehetőség van, hogy hagyományos színész vagy imprószínész, akkor inkább imprószínésznek gondolom magam.
Hogyan készültél fel a karaktered megformálására?
VN: A Lélekvesztőben Sándor karaktere rettentő izgalmas figura. Megnéztem egyrészt a filmet, ami a kisregényből készült. Azzal a céllal, hogy abból is ihletet nyerjek, ami nem könnyű, mert Bujtor István játssza a főszerepet, aki kétszer akkora volt mint én. A filmet a hatvanas években forgatták, nagyon más technikával és nagyon más világban, mint amiben mi most élünk. Sarkadinak a többi művét is elolvastam, megnézve milyen hasonló figurák vannak, azok miből építkeznek. Kerestem Bot Sándor motivációit, hogy vajon miért úgy cselekszik, ahogy, miért ül be abba a hajóba és megy ki a viharos Balatonra, illetve, hogy mennyire történnek meg vele az események vagy mennyire cselekvője ő azoknak.
Mi jelentett számodra kihívást?
VN.: Kihívást az jelentette például, hogy én nem vitorlázom. Fogalmam sincs, ha vihar lenne a Balatonon és nekem kellene kimennem, akkor mit csinálnék? Valószínű aktívan drukkolnék azoknak, akik kimennek, mert én magam… Nagy kihívás úgy jelen lenni valamiben, hogy csak elmondásokból tudsz építkezni. Beszéltem olyan emberekkel, akik már láttak életükben vitorláshajót, sőt volt köztük, aki már viharban is volt és talán menteni is mentett, de személyes gyakorlati tapasztalatom nincs.
Hogyan befolyásolta a rendezői koncepció a szerepformálásodat?
VN.: Rendezni is szoktam színházi előadásokat, így volt nekem is egy vízióm, hogy mit csinálnék, ha én rendezném. Amikor Tibi kezébe került az anyag, akkor igyekeztem ezt elengedni, és alkalmazkodtam ahhoz, amit ő hoz. Illetve ahhoz is, amit a többiek gondolnak, mert közösen vagyunk ebben a folyamatban, a többi alkotótárs is elég aktívan hozzáteszi a magáét az előadáshoz. A rendezői koncepció szempontjából kihívás, hogy a színészként tudjak alkalmazkodni a rendező instrukcióihoz és tudjam teljesíteni azokat, vagy tudjam olyan módon adaptálni a kéréseket, ajánlatokat, hogy azzal a rendező is tudjon menni. A hangsúly a közös alkotáson van.
Van valami különleges technika, amit használsz a karaktered érzelmi mélységének megjelenítéséhez?
VN: Néven nevezhető technika, mint mondjuk Strasberg vagy Sztanyiszlavszkij igazából nincs. Azt tartom szem előtt, hogy egy előadás folyamatosan alakul, közben a színész újabb és újabb rétegeket ismer meg a karakteréből, annak sztorijából. Miután imprós vagyok, a pillanat is abszolút hathat rám, amikor játszom a szerepet, tehát előadásról előadásra is változik a figura, egyben az egész előadás is.
Ebben az előadásban a zene is improvizatív, nagyon sok olyan elem van, ami ott helyben születik meg – egymást inspiráljuk. A próbák alatt jön létre az egész előadás szövete. Ahogy felcsendül a zene, amilyen ritmusban, tónussal, vagy amilyen erővel játszik Dani, az abszolút befolyásol. Mindezek segítenek elérni azokat az állapotokat, amibe az előadás során belekerülök én, illetve a karakter, akit megformálok.
Melyik jelenet volt számodra a legnagyobb kihívás?
VN: A térváltás. Az előadás kétharmada egy térben játszódik, majd egyszer csak van egy váltás és másik térben folytatódik a történet. Ez nehéz dolog, ott ritmust, szemszöget, tónust, hangerőt kell váltani. Mindent át kell alakítani és gondolni, más lesz a nézőkhöz való viszony is. Ennek is keresem a lehetőségeit és határait – mi az ami elég hangban, mimikában, hogyan kell hozzáhangosodni, hogy hasonlóan jusson el a nézőkhöz, mint az addigiak.
Mi számodra az előadás legfontosabb üzenete?
VN: Mindig van lehetőség az újrakezdésre, és mindig van még egy esély.
A képen Varju Nándor az Itt és Most Társulat színésze látható a Lélekvesztő című előadás közben.
Az előadás a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő (Nemzeti Kulturális Alap) támogatásával jött létre.
Jegyváltás: https://ittesmosttarsulat.jegy.hu/program/lelekveszto-162806
Sarkadi Imre örököseinek engedélyét a HOFRA Kft. közvetítette.
Köszönöm a beszélgetést Varju Nándor kollégámnak.
Fotó: Oláh Gergely Máté
