RUSZT – Ráday Utcai Színházi Találkozó bemutatja: 5×5: #szabadaPad

RUSZT – Ráday Utcai Színházi Találkozó bemutatja: 5×5: #szabadaPad

rendezésében
2368 2368 people viewed this event.

Van egy utca: a Ráday. Működik itt öt színház: Stúdió K, Kettőspont, MásSzínház, Pinceszínház, Itt és Most. 2021-ben létrehoztunk egy közös fesztivált: ez a Ráday Utcai Színházi Találkozó. Azaz a RUSZT. Idén nem elégedtünk meg ennyivel: akartunk valami közöset. Ami megmutatja a különbözőségeinket, de össze is köt, ami átjárást teremt, de nem mossa el az egyedi jellegzetességeket. Valami olyat, amit még sosem csináltunk. Így jött létre az 5×5.

Színházi előadás 5 helyszínen

A Stúdió K, a MáSzínház, az Itt és Most Társulat, a Kettőspont Színház és a Pinceszínház koprodukciója.

5 színház, 5 író, 5 bemutató – Járd végig a Ráday utcai színházakat egyetlen este alatt!  

A közönség egymást váltva vonul színházról színházra, ahol egy-egy jelenetsort nézhetnek meg az elhíresült ferencvárosi pad témájára reflektálva. Az 5 x 40 néző attól függően, honnan indul erre a színházi túrára, különböző sorrendben láthatja a produkciókat, így szereznek egyedi befogadói élményeket, amik alapján eldönthetik, hogy beteljesül-e, vagy esetleg összeroskad a Padok #Szabadsága. 

Az előadás 5 az egyben, a következő friss, kortárs színdarabok ősbemutatóit tartalmazza:

Egressy Zoltán: A halhatatlan (Pinceszínház, FREESZFE)

r: Farkas Dorottya

Fábián Péter: Tavaszvárás (Kettőspont Színház)

r: Formanek Csaba

Formanek Csaba: A légypapír íze (Itt és Most Társulat)

r: Varju Nándor

Szabó Imola Julianna: Pük-pük-pük (MáSzínház)

r: Illés Márton és Balogh Rodrigó

Tóth Réka Ágnes: Szent Margit orra (Stúdió K Színház)

r: Szenteczki Zita

Miközben az utcai padok színről színt váltanak, a jelenetek korunk és jelenünk, múltunk és emlékezetünk jellemző figuráit idézik meg.  Miért változik a pad színe? Ugyanazt látjuk-e, ha a ugyanarra a padra nézünk? Kik lehetnek a titokzatos padfestők? És mit szólnak mindehhez füvek, fák, madarak, polgárok és koldusok, költők és diákok, és maguk a padok, akik talán csak padok szeretnének maradni.

Fesztiválunk felkérésére öt szerző egymásra is reflektálva írta meg 20-20 perces jeleneteit. Történelmi és társadalmi, abszurd és misztikus, de mindenképpen mágikus elemek kavalkádjába hívjuk a látogatókat, polgártársakat, színházi kalandorokat, kritikusokat és megbocsátókat, tanárokat és tanulókat, ultrákat és extrákat, hogy kibogozzuk (vagy éppen még jobban összekuszáljuk) mindazt, amit a közös padunkról elmondani, megálmodni, fantáziálni lehet. Itt és most. Együtt és külön. Csak ma, csak Önöknek. Csak tőlünk. Ma este #szabadaPad #freetheBench ésígytovább!

Minden néző #szabadon eldöntheti, hol szeretné kezdeni az 5×5-ös estét, és abban a színházban kell megváltania a teljes estés jegyét (a készlet erejéig). Utána önkénteseink segítségével végigbolyonghatják a Ráday utcát, Pincétől a PADlásig, és még tovább.

ELFOGYTAK a jegyek! MáSzínházból indulva (cím: Ráday utca 50.): https://www.mas-zinhaz.hu/purchase/event?id=126

ELFOGYTAK a jegyek! Kettőspontból indulva (cím: Ráday utca 39.): https://ujalkotomuhely.jegy.hu/program/5×5-szabadapad-152961

ELFOGYTAK a jegyek! Itt és Mostból indulva (cím: Erkel utca 15., 12-es kapucsengő): https://ittesmosttarsulat.jegy.hu/program/5×5-szabadapad-153507

ELFOGYTAK a jegyek! Pinceszínházból indulva (cím: Török Pál utca 3.): https://pinceszinhaz.jegy.hu/program/5×5-szabadapad-153237

ELFOGYTAK a jegyek! Stúdió K-ból indulva (cím: Ráday utca 32.): https://studiokszinhaz.jegy.hu/program/5×5-szabadapad-152831/1052204

Ha az adott színház oldalán már nem lehet jegyet váltani, kattintsatok át valamelyik partner oldalára – másik indulási pontról még megtekinthető lehet az összes előadás.

Produkciós asszisztens: Balla Anett

Színészek: Homonnai Katalin (Stúdió K), Lovas Dániel  (Stúdió K), Nagypál Gábor  (Stúdió K), Nyakó Júlia  (Stúdió K), Pallagi Melitta  (Stúdió K), Samudovszy Adrian  (Stúdió K), Szekeres Blanka (Pinceszínház – FREESZFE), Udvari-Kardos Tímea (Pinceszínház – FREESZFE), Vaszkó Viktor (Kettőspont), Spilák Lajos (Kettőspont – Stúdió K), Béres Miklós (Kettőspont), Formanek Csaba (Kettőspont), Demeter Orsi (MáSzínház), Grisnik Petra (MáSzínház),Takács Gergő (MáSzínház), Szegedi Tamás (MáSzínház), Inoka Péter (MáSzínház), Bernát Tímea (Itt és Most), Borbás Gergő (Itt és Most), Szőke Gábor (Itt és Most), Gregus László (Itt és Most), Bán-Horváth Veronika (Itt és Most)

A RUSzT megvalósult Ferencváros Önkormányzata, Nemzeti Kulturális Alap és a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő támogatásával. 

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1781424072332429

Az előadásról beszámolókat itt olvashatnak:

KÉT LÁMPÁS Blog: https://ketlampas.blog.hu/2023/11/04/5_5_szabadapad

NÉPSZAVA: https://nepszava.hu/3214369_pad-ferencvaros-szinhaz