Képzések

Impró Akadémia – Alapozó 1.

Ha vágysz már egy jól felépített improvizációs kurzusra

Ha nem csak szemezgetni szeretnél a tréningkínálatból, hanem stabil alapokra, folyamatos fejlődésre és megtartó közösségre vágysz, ezt a lehetőséget Neked találtuk ki.

Az Itt és Most Impró Akadémia felnőtteknek, azaz a 18. életévüket betöltötteknek nyújt színpadi improvizációs képzést, melynek elsődleges célja a résztvevők önismeretének, kommunikációs, előadói, improvizációs képességeinek fejlesztése.

Amit a tréningek adnak neked

Stabil keretek és rugalmasság

Az Akadémia tanmenetét az Itt és Most Társulat szakemberei úgy fejlesztették ki, hogy a résztvevők tudását fokozatosan bővítik és mélyítik is, egymásra épülő tréningekkel.

Segítjük személyes fejlődésed

A fix csoportnak köszönhetően a trénerek folyamatosan nyomon követik a résztvevők útját, és a csoportvezetői visszajelzések mellett társaidra is megbízhatóan számíthatsz.

Közösségünk részévé válsz

Az Itt és Most Impró Akadémia tagjaként csoporttársaidon túl többi tanítványunkkal is kapcsolatba kerülsz. A táborokról, egynapos kurzusokról, előadásokról elsőként értesülsz, és emellett spontán összejövetelek is előfordulnak.

Improvizációs ismeretek

Amellett, hogy megtanulod, hogyan legyél ITT ÉS MOST jelen, megmutatjuk, mibe kapaszkodhatsz az impró adta nagy szabadságban. Az ismeretlentől való félelmed oldódni fog, olyan alapeveket és eszközöket sajátíthatsz el, amik a civil életedben is jól jöhetnek.

Magánéleti haszon

A nézőpontváltás, rutintörés, megszokások elengedése beépül a mindennapjaidba is. Ha imprózol, kíváncsibb és rugalmasabb leszel, ami még a nehéz helyzetek kezelésében is segíthet. Könnyebben kapcsolódsz másokhoz, és folyamatosan edzed a szociális-és kommunikációs képességeidet is.

Oldott légkör

Az improvizáció rengeteg készségterületet fejleszt, de azért valljuk be, attól működik olyan jól, mert imprózni izgalmas és élvezetes. Minden tréningen van olyan gyakorlat, játék, ami okot ad a nevetésre.

Alapozd meg nálunk imprós készségeidet!

Alapozó tanfolyamunkat szándékosan nem kezdő kurzusnak hívjuk, ugyanis úgy gondoljuk, alapozni akkor is érdemes, ha vannak már imprós élményeid, ám megszerzett tapasztalataidat nem látod rendszerben. Akkor is várunk, ha egyszerűen csak kíváncsi vagy, és egy másik szemléletmódot is megismernél. Természetesen újoncként is remek döntés rendszerben gondolkodni, hiszen a stabil keretek biztonságérzetet adnak. Mi az, amit nálunk kapsz?

Praktikus tudnivalók

Foglalkozások időpontja

Szerda esténként 18.00-21.00-ig.

  • január 22., 29.
  • február 5., 12., 19., 26.
  • március 5., 12.
Helyszín

Itt és Most Közösségi Tér,
1092 Budapest, Ráday utca 18.

Bejárat az Erkel utca 15. felől, a 12-es kapucsengőt keresd!

Mennyibe kerül?

70 000 Ft

/ fő

Egyebek
  • Tréner: Szőke Gábor
  • A képzés minimum 12 résztvevő jelentkezése esetén indul!
  • Addig is szerdánként a ReImpró és Délelőtti Örömjáték alkalmakon ismerkedhetsz a társulat trénereivel. Gyere el és próbáld ki!

Hogyan épülnek fel a tréningek?

Az Akadémia két éves alapképzése 6 kurzusból áll. A kurzusok 8, egyenként 3 órás képzési alkalmat foglalnak magukba. A 8 alkalomból 7 új ismeret elsajátítása, illetve meglévő ismeret mélyítése, az utolsó alkalom pedig minden esetben zárt vagy nyilvános színpadi játék (előadás).

Mi történik, ha nem tudok ilyen hosszú időre elköteleződni?

Képzésünk moduláris, a modulok egymásra épülnek. Ha például elkezded nálunk az Alapozó évet, de két kurzus után valamilyen oknál fogva kénytelen vagy félbehagyni, nem szükséges elölről kezdened, hanem – ha indul keresztféléves képzésünk, keresztfélévben, vagy – egy évvel később vissza tudsz csatlakozni a 3. kurzusba.

Hogyan tovább az első két év után?

Az első két év imprós alapképzése után azoknak, akiket az improvizációs színházi formákkal való kísérletezés és a közönség elé vitt játék érdekel, lehetőségük van a Színpad:ON csoportokban folytatni a heti rendszeres tudásmélyítést.

 

Mi történik a SZÍNPAD:ON Produkciókban?

KISCSOPORTOS MŰHELYMUNKA

A kurzusokra csoportosan lehet jelentkezni, kurzustípustól függően megadjuk, milyen létszámú csoportok jelentkezését várjuk.

IMPRÓS FORMÁK MEGISMERÉSE

A 4+1 alkalmas tréningeken egy adott improvizációs forma megismerésében, csoportra szabásában lehet elmerülni.

ELŐADÁSOK

Az utolsó alkalom maga az előadás, amely mellé jár egy jegy az Itt és Most Társulat adott esti előadására is az aznap esti fellépőknek. A közönség számára a két előadás egy jeggyel látogatható.

Jelentkezés

Belevágnál ebbe az izgalmas útba velünk?

Töltsd ki a jelentkezési lapot és hamarosan küldjük a részleteket a lent megadott email címedre


Ügyfél vélemények

Rólunk mondták

A pillanatban lenni, elfelejteni a külvilágot. Ezt jelenti nekem a délelőtti örömjáték. A játékoknak köszönhetően valahogy kikapcsol a folyton zakatoló agyam, a megfelelési kényszerem, és bekapcsol a felhőtlen, játékos részem és három órán át elfelejtem a külvilágot, a problémáimat és a tennivalók. Nem kell semmiféle felkészülés, valahogy a játékok olyan gondolatokat és ötleteket hoznak elő belőlem, amikre nem számítok. Olyan klassz és elfogadó hangulat alakul ki, ahol tényleg nincs rossz döntés, vagy rossz jelent, és nem tragédia ha valamiről úgy érzem, nem sikerült olyan jól. Sokat tanulok magamról, és a partnerrel való közös játékról is, az egymásra figyelésről, ami aztán átszivárog a hétköznapjaimba is. És sokat tanulok az impróról is, ami egy csodálatosan szuper technika a bátorság növelésére. 🙂"

 

Veronika
résztvevő
Délelőtti Örömjáték

Nekem az impró új közösségi élményt, barátokat, új kikapcsolódási lehetőséget adott. Segített, hogy a hétköznapokban is lazább legyek, ne gondoljak túl annyi mindent. Érdekes tapasztalásokat kaptam magammal kapcsolatban, hogy váratlan szituációkban hogyan reagálok. Az impróban nincs jó vagy rossz válasz, nem akarok megfelelni, és ezt már sikerül átemelni a hétköznapokba is."

 

Peti
résztvevő
Itt és Most Impró Akadémia

Ötödik éve veszek részt az Itt és Most Társulat kurzusain és előadásain. Mit ad nekem az impró? 180 perc intenzív kikapcsolódást kedves, intelligens emberek társaságában. Totális kiszakadást a hétköznapok monotonitásából. Amikor átlépem az Erkel utca 15. kapuját, megérkezek egy másik univerzumba, ahol bárki  lehetek, bármi megtörténhet. Mindegyik alkalom meglepetés, nem lehet előre tudni, hogyan alakul aznap a történet. Olyan, mint a Kinder-tojás, csak izgalmasabb, és nem hízlal."

 

Gábor
résztvevő
Itt és Most Impró Akadémia

A Délelőtti örömjáték számomra feltétlen gyermeki örömöt és a játékot, önfeledt játékot adott és olyan tudatállapotok és hangulatok megélését és azok váltogatását amiket amúgy ritkán tapasztaltam meg, főleg ennyire intenzíven és gyorsan váltakoztatva, egy biztonságos közegben."

 

Levente
résztvevő
Délelőtti Örömjáték

Amikor először a véletlen sodort az Itt és Most műhelyébe, még nem sejtettem, hogy ennél ideálisabb hely számomra a kreatív energiák feltöltésére nem létezik. Felszabadít, mások felé odafigyelőbbé tesz, és hagyja, hogy a képzelet szárnyakon repítsen. Megtanít a csend, a gesztus, a hang erejére - az optimális önkifejezésre."

 

Andi
résztvevő
Itt és Most Impró Akadémia

Sokszor érzem, hogy hálás vagyok amiért megismerkedhettem az impróval és ezekkel a fantasztikus emberekkel, akik itt rendszeresen megfordulnak. ♡"

„Erőt ad számomra a sok élmény, amit az imprókon, egyéb alkalmakon szereztem, a támogatás, amit itt kaptam."

„Lelkesít, amikor jöhetek imprózni. Az impró mindig feltölt, még akkor is, ha épp nehezebb az adott alkalom. Hálás vagyok, hogy rátaláltam az Itt és Mostra. ☺"

„Amikor azt látom, hogy milyen sokat változtam a tanfolyam után, és milyen sokat változtak a többiek is, elcsodálkozok, milyen sokat adhat a közösség és az impró."

„Meg kellett tanulnom felismerni az érzéseim, értelmezni azokat és ebben rengeteget segített az impró ♡"

„Boldoggá tesz, amikor önfeledten játszó imprósokat látok és köztük lehetek."

„Élvezem, ha veletek játszom."

„Sokszor érzem, hogy az impró milyen sokat változtatott az életemen ☺ Köszönöm"

 

résztvevők
Itt és Most Impró Akadémia

Na ez a csapat tényleg érti a dolgát! 😉
Profi, felkészült, szakmailag és emberileg nagyon jól képzett oktató gárdával, színes előadásokkal gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Szeretek náluk tanulni, mert a tanfolyamokon a tőlük tanult tudással és a velük átélt tapasztalatokkal az élet más területein is jobban tudok érvényesülni. Segít, hogy felszabadíthassam a gátlásaimat, érvényt adjak az érzéseimnek, gyorsabban megtaláljam a szavakat, amiket keresek és rugalmasabb legyek. Szeretem az imprót, nagyon kell a világnak ez a műfaj, mert az egyediségünket erősíti és ez az egyetlen esély ahhoz, hogy mi irányítsuk az életünket. Felszabadult leszek a nap végére és ez meghatározza a hetemet. Köszönöm."

 

Sas Ágnes
Impró Akadémia résztvevő

Miért szeretek imprózni? Először kétkedve fogadtam, amikor egy barátom meghívott a csoportba, hogy megy-e ez nekem, biztosan jobb lennék a hagyományos színjátszásban, amikor egy konkrét, előre tudható szerepet kell alakítani. Megszerettem az imprót, mert…

  1. kikapcsol a gondolataimból, a hétköznapi problémákból
  2. kreatív, fejleszti a spontenást, reakciókat, másikra figyelést, amit való életben lévő szituációkban is lehet kamatoztatni
  3. fejleszti a szókincset
  4. nyelvtanárként a munkámban is tudok egy-egy játékból ihletet meríteni
  5. jó a társaság, lehet pl. más egyéni vállalkozókkal, hasonló gondolkodású emberekkel ismerkedni

 

Judit
résztvevő
Délelőtti Örömjáték

Annyira szeretek járni, hogy receptre írnám fel mindenkinek vagy ajándéknak adnám. Tökéletes kikapcsolódás. Amikor ott vagyok az tényleg az "itt és mostban" történik, olyan élvezetes, sodró lendületű, feltöltő örömjáték, mindent ki lehet zárni közben. Önismeretre is kiváló. Le lehet tenni a betanult és gyakorolt szerepeinket, és újra lehet vidám gyereknek lenni , hisztis főnököt játszani, bármit, ami csak az eszünkbe jut és ezen még jókat is lehet nevetni.

 

Gyöngyi
résztvevő
Délelőtti Örömjáték

Az Itt és Most remek kurzusokat és eseményeket kínál azoknak, akik ki szeretnék próbálni vagy folytatni akarják az imprót, mint játékot, színészetet, szórakozást, vagy fejlődni akarnak helyzetek kezelésében, vagy izgulnak szerepléskor, pedig nem akarnak, vagy meg akarnak ismerni új embereket :). Szuperbarátságos és jófej társaság."

 

Sarankó Nina
Impró Akadémia résztvevő

Facebook