Előadások
Lélekvesztő
Rendhagyó, rendezett színházi előadás az Itt és Most színpadán
A Balaton nagyjából 600 négyzetkilométernyi összefüggő víztömeg. Gyakran van rajta vihar. A balatoni vihar félelmetes.
Bot Sándornak van egy vitorlása. Egy vitorlása a Balatonon. Gyakorlott vitorlás, nem ijed meg a víztől, a vihartól sem. Akkor sem, ha balatoni.
Kun Teréznek férje van. Vitorlásuk nincs. Muszáj bérelniük. Egyikük sem gyakorlott vitorlás, nem is sejtik, hogy a víztől néha érdemes félni.
Sarkadi Imre Viharban című kisregénye a badacsonyi kikötőben indul, hogy aztán a balatoni fergetegen túl egyéb viharokba is elkalauzolja az olvasót. Az Itt és Most Társulat színpadi adaptációja puritán színpadi eszközökkel és élő zenével teremti meg a zárt térben a szereplők fizikai, szellemi és érzelmi viharait.
Mire épül az előadás?
Rendezett előadás
Az Itt és Most Társulat történetében második alkalommal játszunk olyan előadást, amelynek formanyelve eltér az imprótól. Boda Tibor, a darab színpadra alkalmazója és rendezője ezt a monologikus kisregényt három színésszel és egy zenésszel álmodta az alternatív módon berendezett színháztermünkbe.
Intim tér
Mindenben nem rugaszkodtunk el az imprótól, igyekeztünk a rögtönzés személyességét, jelenidejűségét megtartani, s erre a legjobb eszköznek a térhasználatot, a játszók és a közönség testközelségét találtuk.
Beszélgetés
Az előadás örökké aktuális kérdéseket feszeget, ráadásul azon vagyunk, hogy a kérdések kérdések is maradjanak, ne mi mondjuk meg a tutit. Hogy mindenki kíváncsiságát kielégítve mehessen haza, az előadás után beszélgetésre várjuk a nézőket.
Élménybeszámoló egy korábbi előadásról:
Praktikus tudnivalók
- Ez alkalommal rendezett előadásra váltasz jegyet.
- Van szövegkönyve, ezzel együtt estéről estére piciket változhat az előadás.
- S ahogy nálunk mindig: a színpad a színészeké és közreműködőké – nézői széked biztonságából figyelheted, mi történik.
Helyszín
Itt és Most Közösségi Tér,
1092 Budapest,
Ráday utca 18.
Bejárat az Erkel utca 15. felől, a 12-es kapucsengőt keresd!
- Cím: Lélekvesztő – Sarkadi Imre: Viharban című kisregényének adaptációja
- Az előadás időtartama: 60 perc plusz beszélgetés
- Célcsoport: felnőttek
- Személyi feltételek: két színész, egy zenész, egy technikus
„Bocsánat, hogy csak most, de akkor megírom az értékelést, amit kitehettek bárhova. 🙂
Fantasztikusak voltatok! A család és a barátok azóta is áradoznak rólatok, hogy az ilyen élményajándékok a legjobbak és köszönik az estét. Még az is lehet, hogy lesz még pár ilyen felkérésetek. 🙂
Köszönöm, hogy minden vicces apróságot megjegyeztetek, hogy kedvesek és profik voltatok, hogy kedveskedtetek Fanni kedvenc ételeivel. Köszönjük a sok Harry Pottert és Rozsomákot, a sok interaktivitást és mosolyt. Menni fogunk előadásra is! Nem szabadultok meg tőlünk."
Barna Judit
születésnap szervező