Kapocs program résztvevőiról egy montázs fotó
A Kapolcs program résztvevői a foglalkozás közben láthatók.

Kapocs – generációk színház

Itt és Most Társulatunk Kapocs programja társadalmunkban aktuálisan jelenlevő sztereotípiákat céloz meg a fiatal- és idős generációkkal kapcsolatban. Mindenki tisztában van ezekkel az előítéletekkel, de hogyan lehet érdemi módon megvizsgálni, amit a baby boom vagy az X, Y generáció rendszeresen megkap. Az improvizációs színházi gyakorlatok segítségével mélyére ásunk ezeknek az unalomig ismételt frázisoknak, körbejárjuk mit közvetítenek, hogyan vannak jelen, mi és mennyi igazság, illetve általánosítás lakozik bennük. A program során a drámapedagógia módszereinek felhasználásával találkozik és elmélkedik ezekről a kérdésekről a két generáció együtt!

Hogyan épül fel a program?

A Ráday utcai Itt és Most Társulat Közösségi terében a 4+1 alkalmas tréningsorozat során 14-23, illetve 60 év felettiek találkoznak. Színészeink kreatív, játékos és interaktív gyakorlatokkal hangolják egymásra a programban résztvevőket. Kezdetben ismerkedős játékokkal nyitunk, ami elősegít egy biztonságos és komfortos légkört, mely lehetőséget ad egy minél kötetlenebb, játékosabb, szabadabb, bátrabb improvizációhoz. Egyes jeleneteknél például az életkorok felcserélése segít megismerni a másik tapasztalatait, habitusát. A nézőpontok áthelyezése, megcserélése, kipróbálása mélyíti el a vizsgált szituációk komplexebb megértését.

Aktualitása

Nem csak a folyamatosan jelenlevő sztereotípiák indokolják a programsorozat tematikáját. Nem lehet elmenni reflektálatlanul az elmúlt két év pandémiás helyzete mellett. Érdemes rákérdezni, hogy a mindenki számára teljesen új szituációkat, esetleges határhelyzeteket, vagy csak egyszerű dilemmákat hogyan dolgozta fel a két korcsoport. Mik a keresztmetszetek, mit éltek meg teljesen máshogy, mit tudnak egymásnak nyújtani, mire van szükségük a másiktól. Mi ásta mélyebbre a szakadékot, és mi töltötte fel?

Következtetések, eredmények, továbbiak

A záróprogram is kiemelt fontosságú a tréningsorozatban, szerves részét képezi egy kerek, közös, reflektált lezárás. Bár már az alkalmak során gyakoroljuk a személyes érzetek, tapasztalatok megosztását egymással, egy minél rugalmasabb és egymást jól kezelő csapat kialakulása érdekében. A résztvevők saját füzetükben írásban is dokumentálják reflexióikat, amelyeket a későbbiekben fel tudnak idézni, így még inkább tud hosszabbtávú élményt nyújtani a Kapocs. A végén csoportszinten idézzük fel, hogyan indultunk és most mit mondanánk a másik generáció képviselőinek. A program korábbi résztvevőinek visszajelzései szerint nem csak sokat kaptak a programtól, de nagyon nyitottak lennének a folytatásra!