Céges megoldások

Alkalmazott improvizáció

Csapatépítés, hatékonyabb kommunikáció, egyedi előadás

Az improvizáció a mindennapjaink része a céges környezetben is, hiszen nagy kihívásokat támasztó, gyorsan változó világban kell szinte azonnal reagálnunk a legkülönbözőbb helyzetekre.

Csapatépítő programjaink, kommunikációt támogató tréningjeink, egyedi, céges előadásaink a Te cégednél is segíthetnek. Bizonyára te is sokféle céges tréning programon vettél már részt, és voltak köztük sablon megoldások. Az improvizáció egy multifunkciós eszköz, amellyel többek között azt is garantáljuk, hogy azt fogod érezni: ez igazán neked, nektek szól. Az Itt és Most Társulat trénerei értőn segítenek át téged és a kollégákat akár egy nehezebb céges helyzeten is, vagy ha arra van igény, egy felejthetetlen előadással szórakoztatnak egy csapatépítő nap során.

Akikkel már dolgoztunk

Mire jó az improvizációs technika a cégednél?

Csapatépítő

Figyelem, jelenlét, közös játék. Természetesen arra a területre fókuszálva, amit fejleszteni kell. Néhány órától az egész napos programokig a cégetekre szabva.

Hatékonyabb Kommunikáció

A közös munka legfontosabb alapja a jó kommunikáció a kollégák, a szervezeti egységek, részlegek között. Néha csak össze kell kötnünk elszakadt szálakat, néha falakat kell bontanunk. A közös játék ebben is segít.

Cégre szabott impró előadás

Rövid, improvizált jeleneteket játszunk Nektek, amelyeket a Ti mindennapjaitok ihletnek. Minden előadás belőletek táplálkozik. Műsorunkat az aktuális alkalomhoz igazítjuk, és az interakció mértékét is Ti határozzátok meg.

Szolgáltatások

Milyen céges programok közül választhatsz?

Szórakozunk veletek!

– az előadás, ami rólatok szól

  • Szórakoztató improvizációs előadás, cégeknek
  • Időtartam: 60 perc (igényeknek megfelelően alakítható)
  • Bevonódás: ügyfél igényétől függ, mennyire interaktív
  • Személyi feltételek: egy játékmester, négy színész, egy technikus
  • Szükség esetén helyszínt biztosítunk Budapest belvárosában (Ráday utca, Itt és Most Színház és Közösségi Tér)
  • Akár céges karácsonyra, évvégi csapatépítőre, vagy önálló rendezvényként is ajánljuk
  • Egyedi ajánlat az időtartam és a résztvevők számának függvényében

Reboot

– aktív közösségépítés

  • Közösségépítő tréning improvizációs technikákkal
  • Időtartam: min. 3 óra (igényeknek megfelelően alakítható)
  • Bevonódás: aktív résztvétel, közösségépítés, ön- és társismeret
  • Személyi feltételek: egy szakértő tréner 10-12 fős csoportonként
  • Szükség esetén helyszínt biztosítunk Budapest belvárosában (Ráday utca, Itt és Most Színház és Közösségi Tér)
  • Energia és kirobbanó jókedv, kreativitás
  • Egyedi ajánlat az időtartam és a résztvevők számának függvényében

Színészi támogatás

  • Professzionális támogatás egyedi rendezvényekre, projektekhez
  • Időtartam: megrendelői igényeinek megfelelően
  • Módszer: helyzetek szimulációja forgatókönyv alapján, vagy improvizatív módon
  • Személyi feltételek: megrendelői igényeknek megfelelő számú improvizációs színházi technikákban jártas színészt tudunk biztosítani
  • Kommunikációs és ügyfélkezelési tréningre, interjútechnikai tréningre, szakmai versenyekre (referencia: EuroSkills, Wordskills), vagy egyéb programra
  • Egyedi ajánlat az időtartam és a résztvevők számának függvényében

Felrázva, nem keverve

– online tananyag

  • Csapatépítő gyakorlatok elearning tananyag a Webuni felületén keresztül
  • Időtartam: kb. 60 perc
  • Módszer: magyarázó és bemutató videok 
  • Személyi feltételek: nincsenek
  • Egyénileg, saját tempóban elsajátítható tananyag mindenki számára, aki elég elhivatottságot érez magában, hogy egy-egy esemény előtt vagy keretében játékos gyakorlatokkal segítse a résztvevők kapcsolódását
  • Vásárlás után bármilyen időpontban és akárhányszor megnézhető

Hogyan alkalmazhatók az improvizáció alapelvei...

...nyilvános beszéd során?

Az improvizáció igen széles módszertára többek között a következőkben segíti a nyilvános beszéd képesség fejlődését.

Bemelegítés

Ahogyan bemelegítés nélkül nem futnánk le egy maratont, úgy a nyilvános beszédet sem szabad fizikai felkészülés nélkül elkezdeni. Előadáskor hosszabb ideig és a szokásosnál nagyobb intenzitással használjuk a hangunkat. Az improvizációs színház kelléktárában számos bebeszélő melegítő gyakorlat létezik, amelyek a közvetlen fizikai hatásuk mellett energetizálnak, és önbizalommal töltenek el az előadás megkezdése előtt.

Pozitivitás

Az improvizáció egyik központi alapelve az „Igen, és…” Ez a fogalom azt jelenti, hogy minden új helyzetet készen állunk elfogadni és arra tovább építkezni. Az új helyzetek pozitív elfogadása segít abban, hogy a beszéd során könnyebben és hatékonyabban kapcsolódjunk a hallgatósághoz. Az „Igen, és…” szemlélet kialakítása és elsajátítása nem csupán a nyilvános beszéd készség fejlesztésében segít; az élet minden területén, legyen az magánélet vagy a munka világa hozzájárul a személyiség fejlődéséhez.

Beleélő képesség

Az improvizáció egy másik szabálya, hogy nincs jó vagy rossz megoldása egy adott helyzetnek. Az improvizációs technikák hatékonyabbá teszik az üzenetek közvetítését, de a fő szempont hitelesség marad, nem pedig a tökéletesség. Az improvizációs technikák segítenek megtalálni mindenkinek a leginkább testhez álló stílust. Az elhivatottság, az érzelmek, a humor megélése egyedivé és magával ragadóvá teszi az előadásmódot. Számos gyakorlat ezen képességek csiszolására irányul. Az előadás hallgatósága nem más, mint a közönség, aki nézni, és élvezni akarja a produkciót.

...a csapatmunka fejlesztésében?

Az improvizáció vállalati fejlesztés célú alkalmazása az 1990-es évek végén kezdődött, azóta is sikeresen alkalmazzák köszönhetően az olyan improvizációs elveknek, mint az „Igen, és…” és „Láttasd jó színben a partneredet”.

Rögtönzés

A hagyományos színház forgatókönyvet használ, ami a díszletektől, kellékektől és jelmezektől kezdve a színészek kiválasztásáig mindent előír. Ezzel szemben az improvizáció nem használ forgatókönyveteket vagy előre rögzített szöveget, a színészek több karaktert alakítanak és a közönségnek van beleszólása abba, hogyan alakuljon a történet. A mindezek rögtönzéséhez szükséges képességek tanulhatók és fejleszthetők, melyeket az improvizációs színészek különféle improvizációs gyakorlatok által sajátítanak el. Ezek alkalmazhatók munkahelyi és oktatási helyzetekben is; elősegítik a spontaneitást, az intuíciót, az interaktivitást, a figyelmes jelenlétet, a nonverbális kommunikációt, a rögtönzést, a szerepjátékot, a kockázatvállalást, a kreativitást, kritikus gondolkodást és megtanítja azt, hogy ha hibázunk, az sokszor új lehetőségekre és irányokra mutat rá, így a hibák kezelhetők sokkal inkább pozitívumként, mint negatívumként.

Tanulható intuíció

Az improvizáció meghatározható úgy, mint az intuíció, amely spontán módon irányítja a cselekvést. Ez a készség más szociális és interaktív készségekhez hasonlóan tanítható. Az improvizációs tréningek során a résztvevők tapasztalati felfedezés révén tanulnak, mindenki lehetőséget kap önmaga kreatív kifejezésére, a közös játékra, arra, hogy ötleteiket a csoport elfogadja és felhasználja, és hogy hibáikat a csapat közösen segítse megoldani, illetve egy másféle nézőpontként új kiindulási alapnak használja fel. Az improvizációs színházi gyakorlatok és játékok olyan eszközök, amelyek önmagukban is alkalmazhatók, vagy bármilyen, már meglévő, oktatási stratégiát kiegészíthetnek.

Ügyfél vélemények

Rólunk mondták

„Minden munkáltatónak jó szívvel ajánlom az Itt és Most Társulat csapatát! Kollégáimmal egy általuk szervezett három órás eseményen volt szerencsénk részt venni, ami rendkívül jó hangulatban telt és mind a munkavállalók, mind a munkáltató szempontjából kifejezetten hasznos hozzáadott értéket adott a mindennapi kihívásaink csapatként való sikeres kezeléséhez. Annyi pozitív visszajelzés érkezett az eseményt  követően a kollégáktól, hogy amint lehetőségünk lesz, megismételjük azt!"

 

dr. Szakács Lilla Fanni
főosztályvezető
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala

Kedves Itt és most Társulat,

találkozásunkra egy céges rendezvényünk alkalmával került sor. Azért Benneteket hívtunk meg, mert az elmúlt időszakunk sikereit egy felhőtlen szórakozással akartuk megünnepelni.

Az általatok teremtett hangulatról és az energiátokról csak szuperlatívuszokban tudunk beszélni.

Köszönet azért, hogy ilyen mértékben ránk hangolódtatok, és kimondtátok az ismertetőjegyeinket. Fantasztikus volt a hatás!

Mindezt olyan viccesen  és kreatívan beépítve „akkor és ott” könnyedén improvizált szituációkba. Igazi feszültségoldó élmény volt!

Folyamatosan nevettünk, és ez volt a cél.

Még most is a poénokon kacarászunk……."

 

Kati
vezető
egy magyarországi biztosító

Ezúton szeretnék köszönetet mondani a Magyar Posta Zrt. nevében az Itt és Most Társulat tagjainak és ezen belül személyesen Neked, hogy 2019. november 28-án a PEK munkatársait és vezetőit egy kiemelkedő színvonalú improvizációs előadással örvendeztettétek meg.

Az előadás igen nagy sikert aratott a 318 fő résztvevő, a jelen lévő vezetőség és a szervezők körében egyaránt.

Külön köszönjük a nagy fokú rugalmasságotokat és együttműködéseteket, tekintettel a szűkös határidőkre és a folyamatosan változó igényekre, melyekhez gyorsan alkalmazkodva minden kérésünknek eleget tettek.

A Társaság előadását az általunk tapasztaltak alapján jó szívvel ajánljuk bármilyen vállalati, vagy magán jellegű rendezvényre."

 

Hollóné Baran Éva
osztályvezető
Magyar Posta

We worked with Gabor and his team for the WorldSkills Competition 2022 Special Edition for Hotel Reception. They impersonated guests and hotel staff to make the different situations a real challenge for the competitors. With nearly no time to rehearse, they brought life to each scenario perfectly. Thanks to their performance, competitors felt like they were working in a real hotel.

 

Bruno Lanvin
Skill Competition Manager
Hotel Reception, Worldskills International 

Thanks again for arranging a super team building program for our staff!

The best words of praise are the ones direct from our staff at the completion of the program:

'super interactive'
'dynamic'
'engaging'
'thought provoking'
'stimulating'
'great fun'
'loads of laughs'

Let’s do it again sometime!"

 

Peter Jones
managing director
Happy Kids International Kindergarten and Nursery

Ezúton is szeretném megköszönni neked és az IttésMost teljes társulatának a Euroskill2018 versenyen tanúsított kiváló együttműködését.

Az összes színész kimagasló teljesítményt nyújtott, tudtuk, hogy impró színházról volt szó, de ez ennél több volt. Mindenki nagyon kedves és segítőkész volt és úgy láttam, hogy talán nem is 'munkának' tekintették a szereplésüket.

Köszönöm továbbá, hogy pozitívan álltatok hozzá az új igényekhez és azt maradéktalanul végre is hajtottátok.

Azt hiszem született egy közös mottónk is:  Don’t touch me!

Ennek szellemében kívánok az egész  gárdának sok sikert és jó egészséget."

 

Ungár Tamás
Workshop Manager
Hotel Reception, Euroskills 2018

Engedjétek meg, hogy az egész Greenpeace csapat nevében megköszönjem nektek azt az elképesztően sok munkát, amit nyomtatok az elmúlt pár hétben; illetve szeptember óta.

Azt gondolom, hogy valami olyat alkottatok, alkottunk közösen, ami hiánypótló és nagyon fontos társadalmi hatása van. 

Köszönöm nektek, hogy végig nagyon rugalmasan, lelkiismeretesen és nem mellesleg roppant jó hangulatban dolgoztatok velünk, a sulikkal és a diákokkal. Tudom, hogy a rugalmasságotokra bizony szükség is volt, mert sokszor szűkös határidővel és sok feladattal néztetek szembe. Remélem, hogy valamelyest kárpótolt titeket az, hogy egy olyan ügyön tudtunk együtt dolgozni, ami tényleg azoknak a fiataloknak a jövőjéről szól, akiknek ti előadtatok."

 

Nyitray Dániel
közösségi kampányfelelős
Greenpeace Magyarország

As someone who worked together with Gabor and his actors group during the major event Euroskills 2021 I would like to highly recommend the whole group for any kind of event/theatre/movie where professional actors are needed. The actors were easy to communicate with, very well prepared, flexible, always on time and very polite. Their English skills are excellent. Due to the actors our event could take place without any issues and went very smoothly. Thank you very much for your support!"

 

Oliver Lang
instructor
Hotel Reception, Euroskills 2021

Kérlek tolmácsold a többieknek is, hogy mindenkinek nagyon tetszett az előadás!

Sikerült megfeledkeznünk a munkáról, annyi vidám percben volt részünk 🙂

Többen szóltak, hogy ezentúl ilyen előadást szervezzünk.

További sikeres működést kívánunk a Társulatnak!"

 

Korponai Éva
irodavezető
Biorganik Online Kft.

Ügyfelünk nagyon izgatottan várta a résztvevők által nem igazán ismert programot. Kezdetben tartottak is tőle, hogy ki kell mozdulniuk a komfortzónájukból. Ám már az első pár perc bebizonyította, hogy maradandó élményben lesz részük. Az előadást kedvük szerint irányíthatják. Így nem lámpalázas résztvevőként, hanem magabiztos rendezőként élvezhették a műsort. Humoros, fordulatos, örök élmény volt"

 

Kovács Ildikó
event manager
Clair & Curtis Communications Kft.

A dánokkal kapcsolatos sztereotípiáinkat bemutató, interaktív jelenetekre épülő produkciót szerettünk volna, széles korosztálynak – gyermektől az idősekig –, több korosztály családi programjára. Sokoldalú kérésünket végtelen rugalmassággal kezelte a társulat, folyamatos együttműködő készségük, kiszámítható kapcsolattartásuk, rendszeres visszajelzéseik különösen jó benyomást tettek ránk, és nagyban megkönnyítették a szervezői munkát.

Végezetül amit A dánokról  című előadáson láttunk: tehetség, kreativitás, lendület, humor, feszültség, feloldás, vidám és elégedett közönség.

Az IttésMost Társulat tagjai mind szakmailag, mind lélekben felkészülten, időben jelentek meg nálunk. Az egyes jelenetekben komoly színészi tudásról tettek tanúbizonyságot, mely könnyedséggel párosult. A közönséggel hamar megtalálták a közös hangot, be tudták vonni őket az egyes jelenetekbe. Könnyen tudtak oldott hangulatot teremteni bármiféle populáris elem használata nélkül. Tartalmas, de szórakoztató előadásuk nagyban hozzájárult rendezvényünk sikeréhez."

 

Kiss-Szitár Orsolya
tagintézmény vezető
Wekerlei Kultúrház és Könyvtár

Az első fellépésük után egyértelmű volt, hogy újra őket kérjük fel a tervezett gyerekszínházi előadásunkra, és ismét jól döntöttünk. Az IttésMost társulat tagjai fergeteges, vidám, ötletes előadást rögtönöztek, bevonva a gyerekeket és felnőtteket is a produkcióba. 

Mivel mindenki remekül érezte magát, hamar elröppent az idő, a másfél órás előadást rövidnek éreztük. Elfogulatlanságunkat bizonyítja, hogy a jelenlévőktől is kaptunk köszönő leveleket, pozitív visszajelzéseket. Csak ajánlani tudjuk bárkinek ezt a tehetséges csapatot!"

 

Koncsár Júlia
rendezvényszervező
Gregersen Art Point

A tavalyi évben megrendezett, nyári, SZABAD A P-ART! rendezvényünkön óriási közönségsikert aratva lépett fel az Itt és Most Társulat. Akkor és ott, a Balaton közvetlen partján pihenő kicsiket és nagyokat, a parton kutyájukat sétáltató idősebbeket és a Balatont körbe kerékpározó fiatalokat és külföldieket állítottak meg látványos és a nevetéstől a hasizmokat extra módon megdolgozó szórakoztató és elgondolkodtató előadásukkal. A színészek közvetlensége, játéka és játékossága, az adott pillanatban, akkor és ott „rögtönzött” produkció alaposan kidolgozott és megkomponált, ugyanakkor a közönség minden rezdülésére rendkívül érzékenyen és finoman, de azonnal reagáló rendkívüli profizmusról tett tanúbizonyságot.

Itt és most is úgy vélem, hogy egy igen tehetséges, jól összeszokott társulat előadását volt szerencsénk megnézni, egy olyan társulatét, akiknél valóban nincs két egyforma előadás, akik hetente, naponta képesek megújulni, rendkívül kreatívan és játékosan megmutatva mindennapjainkat, emberi szokásainkat, hibáinkat, és az élet édes-kesernyés, csodálatos létét komikusan megelevenítve."

 

Kiss Rita
főszervező
Szabad-a-Part Fesztivál

Sok tréningen voltunk már a kollegáimmal, de ilyen kötetlen, jó hangulatú, humoros, szórakoztató, ugyanakkor nagyon sokat adó programom még nem vettünk részt.

Egyszerre volt készségfejlesztő és szókincsfejlesztő, ugyanakkor megmutatkozott, hogy különböző feladatoknál más-más hozzáállás/stratégia vezethet eredményre.

Izgalmasan, gyorsan pörögtek a feladatok, hamar kellett alkalmazkodni az új szituációkhoz. Gábor végig fenn tudta tartani bennünk a lelkesedést, a fókuszálást egymásra, magunkra, a feladatokra. Megnyerő stílusával könnyen oldotta a kezdeti feszültséget, s így mindenki lelkesen és bátran merte új oldaláról is megmutatni magát egymás előtt. Pozitív oldaláról közelítette meg az embert, ami nagyon szimpatikus volt.

A tréning során könnyen és gyorsan alakult ki együttműködés, összhang, jól tudtunk csapatban működni. Mindenkit egészen más oldaláról ismerhettünk meg, ami segített egymás jobb megértésében, elfogadásában, s az egymással való jobb kommunikációban.

Köszönjük, hogy részt vehettünk ezen az intenzív csapatépítőn!"

 

dr. Vágyi Ferenc
ügyvezető igazgató
Camel Tax Consulting Kft.

Az IttésMost társulat kollégáival nagyon élveztük a közös munkát a 'Health and Social Care' területén, melyet annak ellenére, hogy nem sok idejük volt a felkészülésre nagyon profin megoldottak. Szívvel- lélekkel és valósághűen játszották a betegszerepeket.

A társulat tagjainak az sem okozott problémát, hogy egy nap egymás után többször kellett ugyanazt a feladatot teljesíteni. Csodálatos volt megtapasztalni ezt az elhivatottságot és a team-munkában való rugalmasságot.

Bízunk benne, hogy a továbbiakban is lesz alkalmunk a közös munkára, de az előadásaitokon biztos találkozunk majd, mert nagy rajongóitokká váltunk."

 

Dr. Mártai Istvánné és György Annamária
Technical Experts
Health and Social Care, Euroskills 2018

Szeretnénk megköszönni a társulatnak ezt a fergeteges előadást és Annának a rugalmas szervezést.

Mindannyiunk nevében írom, hogy remekül éreztük magunkat, dinamikus, ötletes és nagyon vicces volt az este. Méltó folytatása volt a korábbi előadásnak, amin közösen részt vehettünk."

 

Németh-Tavasz Brigitta
operatív és marketing manager
Optimadent Kft.

Ajánlatkérés

Kíváncsi vagy, hogy miként tudná ez a program segíteni a cégedet?

Töltsd ki az űrlapot és hamarosan felvesszük veled a kapcsolatot.