Előadások

MesélŐk

Zenés improvizációs színházi előadás gyerekeknek és felnőtteknek

Kíváncsi vagy egy olyan mesére, amiben a szereplőket te találod ki, és te alakíthatod a történetet? Mi eljátsszuk neked!

Királyfik, királylányok, boszorkányok, manók, sárkányok, beszélő állatok, trollok vagy akár a koponyányi monyók is felbukkanhat az előadásban. Mi sem tudjuk, milyen hősök kerülnek elő, hiszen a színpadon minden Itt és Most történik!

Mire épül az előadás?

Több, mint mese

A Mesélők a közönség bevonásával, annak aktív részvételével megalkotott improvizált előadás, melyben a drámapedagógia és a mesepszichológia adják a módszertani alapokat, ugyanakkor remek családi élmény is.

Interakció

Fikciós helyzetünkben egy elveszett mese nyomába eredünk. A nézők, akik egyúttal résztvevők is, varázstárgyakat, csodálatos tulajdonságokat adnak a színészeknek, segítik a hőst, hogy véghez vigye küldetését.

Fantázia

Díszletet nem használunk, a fénytechnika, valamint az élőzenei kíséret festi fel a különböző helyszíneket: Hoppál ”Basspoetry” Mihály vagy Czutor Zoltán zenével és hangeffektekkel teszi teljessé a befogadói élményt.

Közelgő előadások

Praktikus tudnivalók

Ha nem jártál még improvizációs előadáson:
  • Igen, ez valóban egy olyan előadás, aminek se a műfaja, se a története nincs előre meghatározva.
  • Nincs szövegkönyv, nem próbáltunk be előre jeleneteket, viszont sokat tréningezünk, hogy bátran mondjunk igent az ismeretlenre.
  • A színpad a színészeké és közreműködőké – nézői széked biztonságából figyelheted, mi történik.
Helyszín

Itt és Most Közösségi Tér,
1092 Budapest,
Ráday utca 18.

Bejárat az Erkel utca 15. felől, a 12-es kapucsengőt keresd!

VAGY

Előzetes egyeztetés alapján bármely budapesti vagy vidéki helyszín.

Általános információk
  • Cím: Mesélők – zenés improvizációs színházi előadás gyerekeknek és felnőtteknek
  • Az előadás időtartama: 45-60 perc
  • Célcsoport: 4-12 éves gyerekek
  • Személyi feltételek: egy játékmester, egy zenész, négy színész, egy technikus
Hírlevél
Ügyfél vélemények

Rólunk mondták

Bocsánat, hogy csak most, de akkor megírom az értékelést, amit kitehettek bárhova. 🙂

Fantasztikusak voltatok! A család és a barátok azóta is áradoznak rólatok, hogy az ilyen élményajándékok a legjobbak és köszönik az estét. Még az is lehet, hogy lesz még pár ilyen felkérésetek. 🙂 

Köszönöm, hogy minden vicces apróságot megjegyeztetek, hogy kedvesek és profik voltatok, hogy kedveskedtetek Fanni kedvenc ételeivel. Köszönjük a sok Harry Pottert és Rozsomákot, a sok interaktivitást és mosolyt. Menni fogunk előadásra is! Nem szabadultok meg tőlünk."

 

Barna Judit
születésnap szervező

Kedves IttÉsMostosok!

Csak azért írok, mert annyira feldobott a tegnapi előadásotok. Virtuóz volt, élettel teli, vidám-szomorkás - egyszóval csodálatos. Sok-sok ilyen közös remeklést kívánok nektek - meg ilyen nézői élményeket nekem. Le a kalappal! Pedig több, mint ötven impróelőadást láttam, és persze sok zseniálisat, de ez a tegnapi a zseniálisak közül is egészen biztos, hogy a számomra maradandók közé fog tartozni.

Jókat!"

 

Ijjas Tamás
író, költő, imprós

Többször voltunk már, gyerekekkel vagy csak romantikusan párosan.. igazi feltöltődés. Fergeteges szórakozás, megunhatatlan helyzetek, szeretnivaló, profi csapat."

 

Illés Zsuzsa
néző

A dánokkal kapcsolatos sztereotípiáinkat bemutató, interaktív jelenetekre épülő produkciót szerettünk volna, széles korosztálynak – gyermektől az idősekig –, több korosztály családi programjára. Sokoldalú kérésünket végtelen rugalmassággal kezelte a társulat, folyamatos együttműködő készségük, kiszámítható kapcsolattartásuk, rendszeres visszajelzéseik különösen jó benyomást tettek ránk, és nagyban megkönnyítették a szervezői munkát.

Végezetül amit A dánokról  című előadáson láttunk: tehetség, kreativitás, lendület, humor, feszültség, feloldás, vidám és elégedett közönség.

Az IttésMost Társulat tagjai mind szakmailag, mind lélekben felkészülten, időben jelentek meg nálunk. Az egyes jelenetekben komoly színészi tudásról tettek tanúbizonyságot, mely könnyedséggel párosult. A közönséggel hamar megtalálták a közös hangot, be tudták vonni őket az egyes jelenetekbe. Könnyen tudtak oldott hangulatot teremteni bármiféle populáris elem használata nélkül. Tartalmas, de szórakoztató előadásuk nagyban hozzájárult rendezvényünk sikeréhez."

 

Kiss-Szitár Orsolya
tagintézmény vezető
Wekerlei Kultúrház és Könyvtár

A tavalyi évben megrendezett, nyári, SZABAD A P-ART! rendezvényünkön óriási közönségsikert aratva lépett fel az Itt és Most Társulat. Akkor és ott, a Balaton közvetlen partján pihenő kicsiket és nagyokat, a parton kutyájukat sétáltató idősebbeket és a Balatont körbe kerékpározó fiatalokat és külföldieket állítottak meg látványos és a nevetéstől a hasizmokat extra módon megdolgozó szórakoztató és elgondolkodtató előadásukkal. A színészek közvetlensége, játéka és játékossága, az adott pillanatban, akkor és ott „rögtönzött” produkció alaposan kidolgozott és megkomponált, ugyanakkor a közönség minden rezdülésére rendkívül érzékenyen és finoman, de azonnal reagáló rendkívüli profizmusról tett tanúbizonyságot.

Itt és most is úgy vélem, hogy egy igen tehetséges, jól összeszokott társulat előadását volt szerencsénk megnézni, egy olyan társulatét, akiknél valóban nincs két egyforma előadás, akik hetente, naponta képesek megújulni, rendkívül kreatívan és játékosan megmutatva mindennapjainkat, emberi szokásainkat, hibáinkat, és az élet édes-kesernyés, csodálatos létét komikusan megelevenítve."

 

Kiss Rita
főszervező
Szabad-a-Part Fesztivál

Ne haragudj, hogy csak most válaszolok... de köszönettel csak én tartozom felétek, hogy újfent egy színvonalas,igényes produkcióval leptetek meg minket.

A visszajelzések is ezt igazolják, az egyik pedagógus azt mondta nekem,hogy a diákjai ilyen jól még nem érezték magukat színházban.

Még egyszer mindent köszönünk!"

 

Beszterczey Attila
színész
Gyulai Várszínház Kft.

Szeretném még egyszer megköszönni Nektek a múlt heti fellépéseteket! 

Csak, hogy értsétek, a barátaim fantasztikus partyt ajándékoztak, de az előadásotok különösen is emelte az élményt. Nagyon szellemes és egyben személyes is volt! Többek között az állásinterjút azóta is parafrazeáljuk!

Viszem jóhíreteket, és remélem, még találkozunk is!"

 

Rubovszky György
ünnepelt

Na ez a csapat tényleg érti a dolgát! 😉
Profi, felkészült, szakmailag és emberileg nagyon jól képzett oktató gárdával, színes előadásokkal gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Szeretek náluk tanulni, mert a tanfolyamokon a tőlük tanult tudással és a velük átélt tapasztalatokkal az élet más területein is jobban tudok érvényesülni. Segít, hogy felszabadíthassam a gátlásaimat, érvényt adjak az érzéseimnek, gyorsabban megtaláljam a szavakat, amiket keresek és rugalmasabb legyek. Szeretem az imprót, nagyon kell a világnak ez a műfaj, mert az egyediségünket erősíti és ez az egyetlen esély ahhoz, hogy mi irányítsuk az életünket. Felszabadult leszek a nap végére és ez meghatározza a hetemet. Köszönöm."

 

Sas Ágnes
Impró Akadémia résztvevő

Az Itt és Most remek kurzusokat és eseményeket kínál azoknak, akik ki szeretnék próbálni vagy folytatni akarják az imprót, mint játékot, színészetet, szórakozást, vagy fejlődni akarnak helyzetek kezelésében, vagy izgulnak szerepléskor, pedig nem akarnak, vagy meg akarnak ismerni új embereket :). Szuperbarátságos és jófej társaság."

 

Sarankó Nina
Impró Akadémia résztvevő