Hét kérdés, hét válasz sorozatunkban elsőként Varju Nándi felel Bán-Horváth Veronika kérdéseire.
A gyáva – színházi előadás premier
2022. október 23-án új színházi előadást mutat be az Itt és Most Társulat. A darabot Sarkadi Imre: A gyáva c. kisregénye nyomán Varju Nándor rendezte Szintai-Molnár Péter közreműködésével, főszerepben Janó Anna és Boda Tibor láthatóak.
BHV: Kamaszkoromban, amikor megismertelek, drámatanárként dolgoztál. Elsősorban olyan diákszínjátszó előadásokat hoztál létre a csapataiddal, amik megírt színdarabok adaptációi. Később RÉV Színházban is láttam rendezéseidet. Jó pár éve azonban elsősorban improvizációs színházzal foglalkozol. Idén a Sarkadi Imre: A gyáva c. kisregényét alkalmaztátok színpadra. Miért érezted úgy, hogy ezzel a szöveggel szeretnél dolgozni?
VN: Ennek több oka van. Egyrészt Sarkadi kisregénye nagyjából 20 éve izgatja a kisagyamat, illetve az agyam kreatív részét. Nagyon sajnálom, hogy a középiskolásokig nem jut el a szerző, de még a magyar szakot végzettek közül sem mindenki ismeri. Az én olvasatomban bőven meghaladta a korát. Olyan élethelyzetekről ír, olyan hősei vannak – és itt nem kizárólag A gyáva Évájáról beszélek, hanem mondjuk a Viharban Bot Sándoráról, vagy elrugaszkodva a (kis)regényektől, Az elveszett paradicsom orvos főhőséről, Zoltánról -, akik erősen feszegetik a kor szocialista, osztályosított társadalmának határait. Általában értelmiségiek, általában nyugatos gondolkodásúak, általában mást gondolnak életről, házasságról, emberi értékekről, mint amit a korszak társadalmi elvárásai feltételeznek.
BHV: Mi a személyes kötődésed ehhez az anyaghoz?
VN: Első olvasásra – lehettem 20 éves – azt éreztem, hogy Sarkadi valami nagyon mást képvisel, mint mindenki más, akit olvastam a magyarok közül, számomra Camus-höz áll a legközelebb. Régi szerelem a miénk A gyáva Évájával. Egy NKA-pályázat* (Nemzeti Kulturális Alap – *a szerk.) végett lehetőség nyílt arra, hogy színpadra álmodjuk ezt a 100 oldalnyi tömény érzelmi cunamit.
A másik ok, hogy a társulatnak is jó, ha szélesebb a színházi palettája, s az impró előadások mellett olyat is játszunk, ami rendezett darab ugyan, de feszegeti a hagyományos színházi előadások határait. Teszem hozzá, ez már akkor is így volt velem, amikor diákszínjátszó csoportokat vezettem. Ezt az előadást különleges térbe találtuk ki – egy kvázi kávézó az, ahol a történet elindul. Igyekeztünk alkotótársaimmal – Janó Annával, Boda Tibivel, Szintai-Molnár Petivel, hogy csak a legközvetlenebbeket említsem – olyan színházi élményt összerakni, amely kérdéseket vet fel, gondolkodásra ösztönzi a nézőt, kérdéseket tesz fel, állásfoglalásra sarkall.
BHV: Az előadás műfaji meghatározása: monodráma két szájra. Hogy kell ezt érteni?
VN: Eredetileg monodrámában gondolkodtam. A próbafolyamatot elkezdve rájöttünk Annával, hogy ez a nő férfiaktól függ, így érdemes volna őket is megmutatni valahogy. Így jött be a képbe Tibi, akivel régóta szerettem volna dolgozni. Ez Éva története, az ő interpretációját látjuk, halljuk, ezért maradt a monológ megnevezés, de miután több figurát is megszólaltat a két színész, adta magát a kiegészítés – két szájra.
BHV: Janó Annával, Boda Tibivel és Szintai-Molnár Péterrel állítottátok színpadra a darabot. Mit adott neked ez a próbafolyamat?
VN: Évek óta nem voltam benne klasszikus, rendezett, írott színházi munkafolyamatban. Nagyon élvezem, hogy olyan helyzeteket kreálunk, olyan színpadi világot hozunk létre, ami sokszor megismételhető, különböző közönség előtt. Kíváncsi lettem újra, hogy hogyan reagál ugyanarra a poénra az októberi és a decemberi közönség. Ezzel együtt az imprós gondolkodás sem került ki a szemszögünkből. A próba alatt sok imprós elemmel dolgoztunk, előadás struktúrája is imprós, és van némi mozgástere a színészeknek. Megerősödtem abban is, hogy hiába a címkék – színész, rendező, világosító stb. -, egyenértékű alkotók vagyunk. Ahogy Anna és Tibi, úgy Peti nélkül sem olyan lenne az előadás, amilyen. Mi kellettünk hozzá, ebben az időpillanatban, ezekkel az energiákkal. És kellenek hozzá a nézők, hiszen ők teszik teljessé a stábot. Ők adják majd az előadások energiáját, néha hangkulisszáját, a gondolataikat, amiktől majd alakul, érik az előadás.
BHV: Janó Anna társulati tagunkkal kapcsolatod évtizedekre nyúlik vissza, tanítványod volt gimnazistaként, az Itt és Mostnál évek óta kollégák vagytok. Hogy látod most kettőtök szakmai útját, annak közös pontjait?
VN: Annával nagyon komfortos dolgozni. Nagyon nyugodt, türelmes, ezzel együtt rendkívül sokszínű nő és sokoldalú színész. Az egyik pillanatban még elképesztő vonzó személyiséget játszik, a másikban épp az ellenkezőjét, egy visszataszító fúriát. Az impróban is imádom Anna érzékenységét, apró rezdüléseit, a humorát, a szélsőséges karaktereit. Ebben az előadásban nőiségének sokrétűségével nyűgöz le minden pillanatban. Elképesztő ritmusérzéke van és nagyon könnyen kapcsolódik a partneréhez, jelen esetben Tibihez. Könnyű instruálni, mindent vissza tud adni, amit kérek tőle, nem mellesleg teljes értékű alkotóként vesz részt a folyamatban. Ötletel, hozzátesz, elvesz, kérdez, vitatkozik.
BHV:Tegyük fel, hogy nem olvastam a kisregényt és nem láttam az általatok színre vitt darabot sem. Mi az a három kulcsszó, amivel figyelmemet megragadja az előadás?
VN: Kapunyitási pánik, szabad akarat, sokféle szerelem.
Itt és Most Társulat „A gyáva” című előadásból egy pillanat. A képen Janó Anna és Boda Tibor látható.
BHV: Mi a kedvenc mondatod az előadásból?
VN: “Te is művészféle vagy, csak nincs műfajod.”
Az előadás a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.
Jegyváltás: https://ittesmosttarsulat.jegy.hu/program/a-gyava-140294/883988
Sarkadi Imre örököseinek engedélyét a HOFRA Kft. közvetítette.
Köszönöm a beszélgetést Varju Nándor kollégámnak.
