2023.11.02 – 2023.11.05.

4 NAP – 7 HELYSZÍN – 30 PROGRAM

Ráday Utcai Színházi Találkozó

5 színház, 5 szerző, egy előadás – különleges koprodukcióval tér vissza a RUSZT. Az Itt és Most Társulat, a Kettőspont Színház, a MáSzínház, a Pinceszínház és a Stúdió K, valamint a VerShaker Produkció 2023-ban is megrendezi már hagyománnyá váló közös színházi fesztiválját. A színházak a saját programok, vendégelőadások mellett idén egy különleges, közös alkotással is felpezsdítik a Ráday utcát: az 5×5: #szabadaPad projektben egy egész estés, teljes utcán átívelő színházlátogatás során az 5 színházból indulva a nézők különböző sorrendben láthatják az alkotásokat, különböző befogadói tapasztalatokat szerezve.

Együttműködés

Közös jelenlét

Együttlét

5×5#szabadaPad

Az 5 színház 5 minielőadásának megírására 5 szerzőt kértünk fel.  Közös témájuk az elhíresült ferencvárosi pad volt, ugyanakkor az egyes jelenetek saját címeket is kaptak:

Egressy Zoltán: A halhatatlan (Pinceszínház)

Fábián Péter: Tavaszvárás (Kettőspont)

Formanek Csaba: A légypapír íze (Itt és Most)

Szabó Imola Julianna: Pük-pük-pük (MáSzínház)

Tóth Réka Ágnes: Szent Margit orra (Stúdió K)

A fesztivál három napja során színes összművészeti program várja a látogatókat, a szervező színházak saját előadásai mellett vendégfellépővel, képzőművészeti, irodalmi és zenei eseményekkel. A workshopokkal és művészeti foglalkozásokkal a látogatókat nyitottságra, párbeszédre és kreativitásra buzdítjuk.

Várunk szeretettel!

Az esemény részletes programja:

Események

Kik töltik meg a RUSZT-ot?

Itt és Most Társulat Művészeti Alapítvány

Az Itt és Most Társulat egyik fő tevékenysége az improvizáció, melynek személyiség-és közösségépítő hatásában maximálisan hiszünk, a másik pedig az Itt és Most Színház és Közösségi Tér működtetése.

Az improvizációban olyan alapértékeket fejlesztünk és hasznosítunk, mint az egymásra figyelés, elfogadás, nyitottság.

Improvizációs estjeinken a közönség ötleteiből építkezünk. Bármilyen formával lépünk színpadra, elmélyült műhelymunka, belső tréningek támasztják alá játékunkat

KETTŐSPONT színház és spirituális ügynökség

Az Új Alkotóműhely elnevezésű csoport 2010-ben alakult fiatal képzőművészek közös elhatározásából a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. A csoport a művészetek művelőinek és a társadalom más közösségeinek kapcsolatát vizsgálta és vizsgálja, az előadó- és képzőművészet, valamint a társadalom viszonyát kutatja.

A magabiztos és önálló, kreatív döntéseket meghozni képes közösségek és egyének a társadalom alakításában sikeresen és belátóan vehetnek részt, így idővel közös erővel sikeresen feldolgozhatóak a jelen és a jövő problémái egyaránt.

Pontos helyszínek: Kispont Galéria (Ráday u. 9. fszt. 2.), Kettőspont Színház (Ráday u. 39. fszt. 1.).

MáSzínház

A MáSzínház társulatának tagjai értelmileg akadályozott fiatal felnőttek, önkéntes segítők és színházi szakemberek. A közös munkánkban a bemutatóval egyenértékűen fontos az azt megelőző nevelési folyamat. Drámajátékaink az emberépítést célozzák, feladatuk a személyiségformálás, a kapcsolatfelvétel, a kapcsolattartás, a közlés megkönnyítése.

A dráma szó jelentése: tenni, cselekedni. Jelentéséből következik, hogy aktív részvételt, cselekvést követel minden játékostól. A résztvevők passzív szemlélőből aktív, a történéseket maguk alakító, változtató játékossá válnak, akik egy saját önkifejezési móddal képessé válnak a társadalom felé is kommunikálni, amit érdemes, sőt fontos tudni róluk.

A MáSzínházban 2005 óta folyó pedagógiai és művészeti munka alapvetése az, hogy értelmi sérült tagjainkat nem tekintjük sajnálatra méltó lényeknek. Sokkal inkább olyan egyénekként kezeljük őket, akiknek megvannak a saját adottságaik és személyiségük – ahogy nekünk, orvostudományi szempontból ép embereknek is.

Stúdió K Színház

A Stúdió K elnevezés az állandó változásra és változtatásra utal, a folytonos képzésre, kreativitásra, a közösségben kísérletező, kapcsolat-építő, különleges konfliktusokat kíméletlenül kereső, kíváncsian kutató kritikai műhelyre.

A Stúdió K nagy nemzedéke bejárta előadásaival a világot, tevékenysége ma már tananyag, alkotóinak életműve jelentős, maguk is színházakat, iskolákat hoztak létre. A második és harmadik nemzedék színészei közül is többen meghatározó személyiségei a kortárs kultúrának.

Pinceszínház

A Pinceszínház fontos célkitűzésének tartja, hogy megismertesse és megszerettesse a fiatalokkal a színházat és arra buzdítsa, inspirálja őket, hogy bártan merjenek kérdezni, problémákat felvetni és gondolkodni. A már pályán lévő alkotók mellett, így, a Pinceszínház, lehetőséget biztosít fiatal, kezdő művészeknek is, hogy gyakorlatot szerezzenek és bemutatkozzanak a nagyközönség előtt, valamint osztálytermi előadásokkal és drámapedagógiai foglalkozásokkal továbbra is részt vesz a diákok színházi nevelésében is.

VerShaker

A vers olyan, mint egy jóféle koktél. Rázva, nem keverve. Egyik összetevő a vers szövege, másik az olvasó személyisége, harmadik a körülvevő világ, amiben olvassa, negyedik a hangulat, amiben megtalálja, ötödik a probléma, ami éppen aggasztja, hatodik a szerelme, hogy szeret vagy éppen kidobta, hetedik a pulzusa, légzése, mentálhigiéniája, nyolcadik a verset író költő alakja, ha egyáltalán az olvasó tud róla, és maga a nyelv, amin a verset megírta, kilencedik néhány álmos irodalomóra, tizedik egy emlék egy másik versről, aminek hasonló a mondanivalója, és még sok-sok más édes, keserű, fanyar, sós vagy savanyú hozzávaló. Rázva, nem keverve. Nem a vers szövege, nem a költő, nem az olvasó, valami egészen más: új halmazállapot, új szín, új illat, új íz és új hatás. Mindig itt és mindig most.

Tetszik amit eddig olvastál?
Nézd meg a műsornaptárt!

Partnerek és támogatók

A RUSzT megvalósult Ferencváros Önkormányzata, Nemzeti Kulturális Alap és a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő támogatásával.

The RUSZT Festival is the leading festival of the „IMPROVE IMPROV – cross country experience exchange and international introduction on festivals of improv troupes from Hungary, Ireland and Portugal” residency of the European Festivals Fund for Emerging Artists – EFFEA program. The participation of Itt es Most Tarsulat, Instantaneos and The Conceit is supported by the European Festivals Fund for Emerging Artists – EFFEA, an initiative of the European Festivals Association (EFA), co-funded by the European Union.